Áttekinthetőbb

2023.12.29. 10:28

További járatokkal bővült a MÁV grafikus helyfoglalási rendszere

Az úgynevezett grafikus helyfoglalási rendszer a vasúti kocsik ülőhely-elrendezését mutató sematikus ábrák segítségével teszi lehetővé az utasok számára a megfelelő ülőhely kiválasztását és lefoglalását az ELVIRA menetrendi tervező és jegyváltási felületen.

MW

Utasok csomagokkal a fõváros Déli pályaudvarának peronján a MÁV Start Zrt. Keszthely felé induló egyik InterCity (IC-s) vonatának egyik számozott kocsija felé tartanak, ahova a megváltott helyjegyük szól

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Jászai Csaba

További járatokkal bővült a "grafikus" helyfoglalási rendszer, amivel kocsiábrán megjelölve lehet ülőhelyet választani - közölte a MÁV Zrt. pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a MÁV-START idén májusban tette elérhetővé az úgynevezett grafikus helyfoglalási rendszerét, amely a vasúti kocsik ülőhely-elrendezését mutató sematikus ábrák segítségével teszi lehetővé az utasok számára a megfelelő ülőhely kiválasztását és lefoglalását az ELVIRA menetrendi tervező és jegyváltási felületen.

Kezdetben kizárólag csak balatoni InterCity-k és expresszvonatok, valamint a Győrön át közlekedő soproni és szombathelyi IC vonatok esetében volt igénybe vehető a szolgáltatás.

Mostanra már az összes belföldi InterCity és expresszvonat, valamint a nemzetközi InterCity-k, EuroCity-k és EuroNight járatok jelentős többsége bekerült a grafikus helyfoglalási rendszerbe - jelezték. Ez azt jelenti, hogy mozi vagy színházi ülésrendben való szék kiválasztásának egyszerűségével lehet ülőhelyet foglalni az adott vonatra - áll a közleményben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában