Bulvár-celeb

2023.05.14. 18:50

Új elmélet: közelebb vannak a földönkívüliek, mint valaha is gondoltuk

A NASA szerint az Uránusz egyes holdjain óceánok lehetnek, melyek földönkívülieket rejthetnek.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: IgorZh

Elég őrült elmélettel álltak elő a tudósok, mely szerint földönkívüliek rejtőzhetnek az Uránusz bolygó egyes holdjainak fagyott kérge alatt. Bármennyire is abszurdnak hangzik, nagyon is komoly a dolog, olyannyira, hogy a NASA (Amerikai Űrkutatási Hivatal) még űrmissziókat is küldene a területre további vizsgálódások céljából.

A Földtől hárommilliárd kilométerre lévő Uránusznak 27 ismert holdja van, amelyeket olyan híres angol írókról neveztek el, mint William Shakespeare vagy Alexander Pope.

A NASA most újravizsgálta a Voyager 2 adatait, melyet még 1986-ban gyűjtött, amikor az Uránusz bolygón járt. Ennek alapján jutottak arra a hátborzongató következtetésre, hogy 

 

a mellékbolygók közül négyen, az Arielen, az Umbrielen, a Titánián és az Oberonon hatalmas kiterjedésű óceánok lehetnek a jég alatt. Így tehát hemzseghetnek az idegen élettől. 

 

A Mirror emlékezetet, hogy korábban egyes kisbolygókon már találtak bizonyítékot óceánok létezésére. A lap szerint léteznek tehát olyan mechanizmusok, amelyeket még a tudósok sem értenek teljesen, de szeretnék őket közelebbről megvizsgálni - írja a Bors. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában