Megszólalt a szakértő

2022.01.04. 15:43

Így lett volna elkerülhető Babicsek Bernát tragédiája

Újév napján derült ki, hogy Babicsek Bernát színművész a halálos solymári lakástűz áldozata. A Katasztrófavédelem szóvivője szerint elkerülhető lett volna a tragédia, még úgy is, hogy Bernát aludt.

Babicsek Bernát tragikus halálhíre az egész országot megrázta. A 41 éves korában elhunyt színész december 30-án még játszott, szombat este viszont kiderült, hogy ő a halálos solymári lakástűz áldozata.

A Bors úgy tudja, egy tűzhelyen felejtett olajos serpenyő okozhatta a halálát, ami kigyulladt és olyan gőzöket, gázokat szabadított fel, amelyek miatt elfogyott az oxigén Bernát nyolcan négyzetméteres családi házában. A színész közben aludt, amikor pedig felébredt, már esélye sem volt kimenekülni.

Bár a tragédia pontos részleteit egyelőre homály fedi, a történteket rekonstruálni kell, megkérdeztük a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának Pest megyei szóvivőjét, Csámpai Attila tű. századost, hogy szerinte elkerülhető lett volna-e a tragédia.

„A körülményeket még vizsgálja a Pest megyei igazgatóságunk, így konkrétumot még nem tudunk mondani. Általánosságban viszont azt szoktuk mondani, és nem csak ebben az esetben, hogy ha füstérzékelővel rendelkezett volna, akkor elkerülhető lett volna a tragédia. 

A füstérzékelő már a legkisebb mennyiségű füstnél elkezd jelezni. Annyira hangos, visító hangot ad, hogy aki alszik, az is felébred még a legmélyebb álmából is. A szomszédok is hallották volna. 

A magyar statisztikák azt mutatják, hogy az ilyen tragédiával végződő tűzesetek esetében az ingatlanban nem volt füstérzékelő. Az a tapasztalatunk, hogy ha lett volna füstérzékelő a solymári tragédia esetében, akkor ez az egész megelőzhető lett volna. Nem véletlenül szoktuk hangsúlyozni a fontosságát” – mondta el a Ripost érdeklődésére Csámpai Attila. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!