Győr és környéke

2019.09.08. 08:50

Két hétig állt a lift Győrben egy panelben

A hazai liftek ötödét le kellene cserélni, a többi régi felvonóra pedig javítás várna - írtuk meg három hete egy felmérésre hivatkozva. Csaknem ugyanennyi időbe (több mint két hétbe) telt, míg az egyik győri liftet megjavították. Ez a normális?

Sudár Ágnes

A felszínre hozott problémáknál rendre ez szokott történni: kiderülnek olyan egyedi esetek, amelyek aláhúzzák, hogy valóban az van, amit a statisztikák mutatnak. Egy tízemeletes panelban nem mindegy, hogy a liftet tudják-e használni az emberek vagy sem.


Magyarországon 49 ezer felvonót és mozgólépcsőt tartanak nyilván, ezekből 37.400 üzemel, a többit kivonták a forgalomból.


Péntek óta ismét működik a lift a Szigethy Attila úti panelek egyikében. Előtte több mint két hétig állt, elromlott, mert mint kiderült: olyan alkatrész kellett hozzá, amely ennyi idő alatt érkezett csak meg. A lakók – mi mást tehettek volna – a szomszédos lépcsőház felvonóját használták. Az sem volt jobb állapotban, de legalább működött. Felmentek tehát a szomszédos épületben, majd az összekötő folyosón átsétáltak a saját házukba.


Géber Jánosné is ezt tette, s mert szívpanaszai vannak, egyáltalán nem volt örömteli számára az a két és fél hét, mire megjavították a liftet. A felvonó a hét végére teljesen új irányítási rendszert és ajtót kapott, így talán lezárul az a korszak is, amikor hol működött, hol nem. S inkább nem.


Miért kell ennyit várni? – tették fel más, hasonló cipőben járó panaszos olvasók is a kérdést. Előző cikkünk ezzel a vetülettel valóban nem foglalkozott részletesen, így ismét kopogtattunk annál a (liftszerelő) szakembernél, aki legutóbb is segített nekünk a válaszadásban.

Géber Jánosné és Géber Boglárka végre ismét tudja használni a panelház felvonóját - Fotó: H. Baranyai Edina


Három okot is felsorolt az illető, kezdve azzal, amelyről három hete is beszélt: eleve kevés a liftszerelő, s aki itthon maradt (mert nem vállalt külföldön, Németországban, Svájcban munkát), nagyrészt idősebb „szaki", akik alig győzik a munkát.


Ráadásul – tette most hozzá a szakember – annyi ház épül jelenleg is Győrben, hogy a kapacitás jó részét az új felvonók beszerelése és nem a javítása viszi el. Ő maga nyolc-tíz órán belül általában kiér a helyszínre egy-egy bejelentés után, de sokszor két dologgal szembesül: van, hogy semmi szükség nem lenne rá, mert szimpla beakadásról van szó, s azt a házmesterek – míg voltak – maguk elintézték. „Sok beköltöző él a városban, akik ilyen liftekkel nem találkoztak, így nem is tudják, hogy ez a probléma nem igényel szerelést." Felesleges idő megy így el a valós munka helyett.


Van, amikor valóban meg kell szerelni a liftet, s itt jön a harmadik ok: a törökországi alkatrészekre, vagy azokra, amelyek nagyon régi felvonókba valók, két-három hetet tényleg várni kell – húzza alá ő is. Addig nincs mit tenni, a lift nem fog elindulni. A szerelések nyolcvan százalékánál megúszható ez az idegőrlő szakasz, elég a szakértelem; de minden ötödik esetben muszáj rendelni, s várni, várni, várni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!