Győr és környéke

2019.04.11. 09:00

Belső elkerülő Győrben: tisztul a kép

Környezetvédelmi engedélyt kapott a győri belső keleti elkerülő nyomvonalának C és D változata is. Korábban a lakók azt kérték, ne a vízivárosi házakhoz legközelebb fusson az aszfaltcsík. Az építés jövőre indulhat. Az engedély szerint ˝az út lakóterületekkel érintett szakaszán legalább négy méter magas zajvédő fal létesítése szükséges˝.

Cséfalvay Attila

 Megírtuk: kétezer-kilencszáz méternyi új út épül a belső keleti elkerülő két ütemében a tervek szerint 2022-ig: az elsőben az Ipar utca meghosszabbításától a bácsai körforgalomig kétszer két sávon, a folytatásban a 14-es vámosszabadi útig kétszer egy sávon. A Mosoni-Duna felett új híd köti össze majd akét partot, az Ipar utcánál jelzőlámpás körforgalmat alakítanak ki. Az elkerülő környezeti hatásvizsgálati eljárása a napokban lezárult: a győri járási hivatal környezetvédelmi engedélyt adott akért és vizsgált C és D nyomvonalra. Idén februárban Fűke Péter, a győri polgármesteri hivatal településfejlesztési főosztályvezetője azt hangsúlyozta: „Amennyiben mindkét verzió engedélyt szerez, úgy a korábbi ígéretnek megfelelően a város a lakóktól távolabb eső, C nyomvonalat fogja támogatni." 


Érdekesség, hogy elsőként a vízivárosi lakóházakhoz legközelebbi E-t vizsgálták, ám az önkormányzat az érintettekkel való egyeztetés után a valamivel távolabbi nyomvonalakra kért (és most kapott) engedélyt. Néhány hete egyébként az első ütemben érintett vízivárosi lakók levelet írtak a győri önkormányzatnak: ebben az áll, hogy aggályosnak tartják az előterjesztett C és D nyomvonalak jogerős engedélyezésének esélyét, ezért javasolják, hogy az eljárás során vizsgálják a tőlük legtávolabbi A nyomvonalat is. 


Az építés az első ütemmel jövőre indulhat, a belső elkerülővel 2023-ig kell végezni. Az engedély szerint „az út lakóterületekkel érintett szakaszán legalább négy méter magas zajvédő fal létesítése szükséges".

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!