„A kedvenc hegyemen kérte meg a kezem a férjem. A Schneebergen kirándultunk, Losenheim felől kaptattunk felfelé. Az egyik kanyarban elrejtette a fűben a dobozt, ha jól emlékszem, egy zacskóban. Mikor mondta, hogy nézzem meg, azt feleltem, ez szemét és épp jött lefelé egy osztrák túrázó, ezért félreálltam az ösvényen. Miklós akkor csaknem szívrohamot kapott, nehogy a túrázó felkapja a gyűrűsdobozt" – idézte fel szerelmük történetének hat évvel ezelőtti emlékezetes perceit Nagy Marietta, felhívásunkra reagálva.
Tálos Miklós túrázás közben, a kedvenc hegyükön kérte meg felesége, Nagy Marietta kezét.
Az écsi házaspár szeret kirándulni, főleg kerékpártúrákat tesznek. Az említett ausztriai hegyre – amely az Alpok legkeletibb kétezer méternél magasabb hegycsúcsával büszkélkedik – már többször megpróbáltak feljutni, de egyszer sem sikerült nekik. Volt, mikor az időjárás akadályozta meg őket ebben, viszont így is szép emlékeik fűződnek a Schneeberghez. Amikor Mariettát a gyűrű elrejtésének részleteiről kérdeztük, elmondta, hogy férje jobban bírja nála a hegyre felfelé menetet, tempósabban haladt, előbbre járt az ösvényen szerelménél, ezért tudta a sokatmondó kis dobozt a fűbe feltűnés nélkül letenni. Arra is volt ideje, hogy akkurátusan beállítsa a kamerát a romantikus pillanatok megörökítéséhez. Szerencséjére az osztrák túrázónak nem tűnt fel a neki fontos csomagocska. Így amikor Marietta mégiscsak felvette, fél térdre ereszkedett, hogy feltegye a nagy kérdést. Videó, fénykép is készült erről.
Utólag a férfi elmesélte párjának, hogy több hónappal korábban már az édesapjától megkérte a kezét, ahogy az a régi szokás szerint illik. Így a hegyről először neki írtak SMS-t, megüzenték az örömhírt, hogy tudja, már nem kell titokban tartania. Marietta anyukája csodálkozott is, hogy olyan sokáig sikerült neki. Szerelmük történetének folytatásából pedig még megemlíthetjük, hogy a lánykérés után nem sokkal megtartották az esküvőt is a fiatalok és két éve Écsre költöztek.
Írják meg szerelmük történetét!
Mivel a lánykérésnek még az esküvőnél is fontosabb lehet az érzelmi hatása, arra kérjük olvasóinkat, írják meg szerelmük történetének ezt a fejezetét! Önt hogyan kérték meg? Ön hogy kérte meg párja kezét? Várjuk leveleiket a [email protected] e-mail-címre és a szerkesztőség postacímére. A legkülönlegesebb lánykéréseket szeretnénk bemutatni cikkeinkben.