Győr és környéke

2018.08.05. 15:43

82-es főút: hétfőtől fél pályán a balatoni forgalom

Várhatóan hétfőn kezdik a 82-es főút felújításának azt az ütemét Győr-Kismegyernél, amely miatt fél pályán útlezárásokra is szükség lesz. Az 1600 méteres szakaszon hamarosan lecserélik a rossz minőségű aszfaltot, vagyis valamit valamiért - mondhatjuk azoknak, akik az elkerülhetetlen torlódás részesei lesznek.

Laczó Balázs

Az elmúlt napokban már lassítani kellett a 82-es főút elején, Győrnél, mivel 40 kilométeres korlátozó táblákat helyeztek ki a felújítás alatt lévő szakaszon. Ez a Napóleon-emlékmű és az autópálya között húzódó 1600 méter, ahol a múlt szerdán profilmarást végeztek, míg a hét második felére a padkanyesés jutott. Úgy tudjuk, hogy a tervek szerint most hétfőn kezdik a pályaburkolat cseréjét a nagyszabású fejlesztés keretében, a szakaszon aztán majd az árkokat is kitisztítják.

​Az idei balatoni szezonhoz feltehetően végig hozzátartoznak majd a Győrhöz közeli torlódások. Fotó: Bertleff

A burkolati munka viszont félpályás korlátozással jár, a közlekedést lámpák segítik, ahogy korábban Nyúlnál is. Maga a pályaszerkezet cseréje – tudtuk meg – körülbelül 3 hétig tart, utána következik az aszfaltozás. Tehát – amint már jeleztük – az idei balatoni szezonhoz feltehetően végig hozzátartoznak majd a Győrhöz közeli torlódások. 


Ezt a mostani felújítást bruttó 290 millió forintból végzik el, s várhatóan októberben fejezik be. Kara Ákos országgyűlési képviselő a Kisalföldnek azt mondta: szükséges ez a beruházás, hiszen rossz állapotban volt ez a szakasz is, így biztonságosabb lesz a közlekedés.

A múlt héten profilmarást végeztek és a padkán dolgoztak a kivitelezők, most jön a munka látványosabb  része. Fotó: Bertleff András

A múlt héten profilmarást végeztek és a padkán dolgoztak a kivitelezők, most jön a munka látványosabb része. Fotó: Bertleff András

A beruházó ígérete – vagyis hogy egyidejűleg több szakaszon nem lesznek jelentősebb korlátozások – azért teljesül, mert a Nyúl előtti lámpákat felszámolták. Sebességkorlátozásra viszont még pár napig számítani kell az apróbb javítási munkák miatt a község és a győrújbaráti elágazás közötti 3 kilométeren is, ahol márciusban kezdett dolgozni a kivitelező. A 82-esnek ezen a részén szintén felújításokat végeztek, balesetveszélyes volt, gyűrődött és  nyomvályús a szakasz, ezért teljes burkolatcserére volt szükség. Most már a műszaki átadás-átvételi folyamat zajlik a bruttó 410 millió kormányzati támogatásból megvalósult beruházás keretében, ami csak része a nagyobb csomagnak. A Kara Ákos által kezdeményezett beruházások ugyanis összesen 1 milliárd 710 millió forint összegű fejlesztést jelentenek a térség számára. Ennek keretében nyolc győri, illetve vidéki helyszínen valósultak meg vagy zajlanak jelenleg is útfejlesztések. 


Ezek között van még a Nyúlról induló, Győrújbarát felé tartó út, ami a Szabadság utcával kezdődik, az 1100 méteres első szakaszon kisebb munkálatok még hátravannak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!