A sikátori fiatalember jóindulatú agydaganata miatt vesztette el látását

„Sokszor voltam azon a határon, hogy teljesen elkeseredem, de mindig kihúztam magam. Valami mindig megerősített, talán a személyiségem, amely nem engedte, hogy feladjam. Az élet néha kegyetlen az emberrel, sajnos... De a sajnost inkább nem is mondom, nem szabad" – Nyári Tibor szavai megkapó erőt sugallnak, miközben beszélgetünk a sikátori családi ház nappalijában. Pedig a bakonyaljai, Veszprémvarsánnyal szomszédos faluban élő 32 éves fiatalembernek volna oka arra, hogy összetörjön.

Kálváriája 2016 őszén kez- dődött, amikor egyre gyakrabban fájt a feje. Három műszakban dolgozott az elektronikai iparban tevékenykedő győri Katek Hungary Kft.-nél – ahol igyekezetét, tudását elismerve egy ízben az év dolgozójának is megválasztották. Tüneteit egy darabig az éjjeli munka mellékhatásának tudta be; kollégái, ső, üzemorvosa pedig arra gyanakodtak, hogy szemüvegre lesz szüksége. Az év végén aztán elhatározta, kivizsgáltatja magát; a vizsgálatok fél évig húzódtak, s a végén kiderült, hogy nagyobb a baj.

„A fejemben három-négy centiméteres daganatot találtak, ami nyomta a látóidegemet. Emiatt a bal szememnél már volt egy kicsi látótérkiesésem is. Sürgősséggel operáltak meg tavaly július 14-én. A daganatot eltávolították, de az operáció után elvesztettem a látásomat. Fényt ugyan érzékelek, de mást nem – mesélte. – A rossz hír hallatán a családból inkább én voltam erős. Egy világ omlott persze össze, az egész életem felborult, de ha feladnám, semmi értelme nem lenne élnem. Nem hagyom, hogy legyűrjön az állapotom."

Tibor céltudatos és erős maradt megvakulása ellenére is, de édesanyja szemei olykor fátyolossá váltak, miközben beszélgettünk. Fotó: H. Baranyai Edina" border="0" class="kepkeret" data-id="2778680" src="/wp-content/uploads/2018/03/5335663_1.jpg?verz=1520936486" style="width:250" title="

Tibor céltudatos és erős maradt megvakulása ellenére is, de édesanyja szemei olykor fátyolossá váltak, miközben beszélgettünk. Fotó: H. Baranyai Edina" />

Tibor céltudatos és erős maradt megvakulása ellenére is, de édesanyja szemei olykor fátyolossá váltak, miközben beszélgettünk. Fotó: H. Baranyai Edina

Tiborban most leginkább két dolog munkál. Orvosai egyrészt biztatják, mert van némi remény, hogy legalább a jobb szemével újra lásson. Erre azonban nincs terápia, gyógyszer, legfeljebb az időben bízhat. Emellett igyekszik feltalálni magát új életében. Két öccse, szülei mellette állnak – korábban közmunkásként dolgozó édesanyja otthon van, hogy ápolja –, a Vakok és Gyengénlátók Egyesületétől pedig tanár jár hozzá.

„Eleinte nagyon esetlen voltam, de mostanra már sokat ügyesedtem. Igyekszem feltalálni magam, például takarítani is megtanultam, tévézek, tanulgatom az internetezést – sorolja. – Hozzászokni ehhez nem lehet, de van segítségem és akaratom is. Igaz ugyan, hogy elvesztettem a látásom, de az élet nem áll meg."

Mondani sem kell, hogy Tibor betegsége érzékenyen érintette családja költségvetését. Kiesett az ő fizetése, édesanyja csak ápolási díjat kap, s a gyógyszerek sem éppen olcsók. Sokat jelentett neki, hogy a volt munkatársak, vezetők gyűjtöttek számára, de a támogatás most is elkél, ezért a Jóakarat hídján olvasóink adományait – 150 ezer forintot – nyújtottuk át.

De nem ezzel váltunk el Tibortól, hanem azzal, hogy azt is megírjuk, ha újra látni fog.