Átrepültünk a sínek felett

Amikor hivatalosan kérdeztük a MÁV-ot arról, hogy mikor javulnak az Újlak utcai sorompós átjárónál ismert állapotok, a válaszból sosem maradt ki a megállapítás, hogy az átjárótól 400 méterre az aluljáró alkalmas a két városrész közti közlekedésre. Ezt az adatot feltehetően nem azért kapjuk meg mindig, mert Budapestről nézve hiányosnak látszanak a helyrajzi ismereteink, hanem mert ez az alfa és az ómega. Az aluljáró, aminek megépítése volt a gólyahíd lebontásának ára – és fordítva. De erről a jövő héten.

Hol húzódott a gólyahíd?

Elég 25–30 évesnek lenni ahhoz, hogy valaki emlékezzen a Kálvária útnál meredő torzóra, de az már inkább a negyvenes éveiben járhat, aki átment a hídon. Sokan talán most is azt hiszik, hogy a 2005-ben lebontott, Tihanyi úti repülőhídról van szó, pedig az ikerpárjáról beszélünk. Gólyahídnak, s még „rabhídnak" is hívták, mert a feljárója a börtönnél indult. A most is meglévő, zöld MÁV-épület mögött haladva kikötött az Eszperantó utca elején, néhány kerítéselemmel az első stáció emlékművétől, amelynek címe: „Jézus vérrel verítékezik". A nádorvárosi hídfő – a belvárosival ellentétben – kétfelé vált, az egyik ág a Kálvária felé, a másik az Eszperantó utca felé tartott. A hídnak már semmi nyoma, 1996-ban lebontották, de végének rozsdás csonkját még 2000. július 22-én is fotóztuk.

Pedig a rendszerváltás idején már lezárták, s 1991. január 16-án szintén egy Kisalföld-kép állította pellengérre a felesleges figyelmeztetést, miszerint nem szabad „átközlekedni" a hídon, amiből akkorra már jó pár lépcsőt  kiemelt a MÁV. 

A Kálvária úti Gólyahíd, 1980.

Babona a mozgó vonatról

Tehát az volna a csoda, ha nem mosódnának össze az emlékek, írja is a Facebookon Mónika: már csak arra emlékszik, amikor a híd ott volt, de menni nem lehetett rajta. Unalmas, ipari módon tárgyilagos, kátrányszagú, s valamiért mégis elegáns és időtlen ívelésű hidak voltak, amiknek az emlékét körülveszi a nosztalgia. Babona is fűződött hozzájuk. Gábor – aki a hetvenes évek elején sokadmagával a gépipari iskola és a Kálvária úti kollégium között használta a hidat, felidézte: ha vonat ment át alattuk, meg kellett állni, mert elvitte a szerencsét. Erre mások is emlékeznek, akár a sajátos szagra, ami a gőzösök és a fűtőház miattkörüllengte. A Tihanyi útról a Révai utcára átvezető felüljárónál is hasonló volt a köztudatban, aki a mozgó vonat felett átsétált, azt kihívhatják aznap felelni. De élt a hiedelem ellenkezője is: más szerint az hozott szerencsét, ha átfutottunk a mozgó szerelvény fölött.

Kemény edzések a lépcsőn

– Én dzsúdóedzésre jártam a volt gőzfürdőbe, a Láhner utcában laktunk. Átmentem a Kálvária utcától, le a börtönnél és végig a Bisinger sétányig – emlékszik dr. Dézsi Csaba András kardiológus főorvos és képviselő. – A legemlékezetesebbek a kora reggeli edzések voltak, mert  rendszeresen kivittek minket a röphídhoz, ahol békaugrásban kellett szökdécselni a meredek lépcsőn. Később a saját fiaimat is kivittem, meg kell vallani, én is szigorú apa mellett nőttem fel, és ők is. Akkor már dzsúdóztak, én pedig szeniorként edzettem velük. Akkor a mostani Nádor aluljáró helyén lévő repülőhíd volt csak meg. Nekem kellemes emlék, de ők máig elborzadnak, ha meglátják az azóta lebontott hidak fotóját.

Csúszós fokok és katonák

A Tihanyi úti repülőhídnak Károly emlékei szerint a Révai utca felőli végén 42 lépcsőfoka volt, a Bacsó Béla – maTihanyi Árpád út – felőlin pedig 56. S minél fehérebb volt egy gyerek ruhája, annál biztosabbak lehettek abban otthon, hogy megmássza a híd belvárosi lábánál álló cseresznyefát. „Nagypapámmal onnét néztük a gőzöst. Még most is érzem a füst illatát" – írja egy anyuka. „Ha esett a hó, nagyon csúszott és néhány fokot a fenekemen tettem meg." 

Sok nő viszont a félelem emlékét őrzi. „Ha leért az ember, tutira leszólították a kiskatonák, akik a lakatlanná vált orosz telepet őrizték és unatkoztak. Néha a frászt hozták ránk" – gondol vissza Ágnes.

Ezt a második világháború után épült hidat is sokan használták, de talán kevesebbeknek hiányzik, mert a Nádor aluljáró megfelelően pótolja. Egyébként ha felnézünk lent az új aluljáró falára, látjuk a repülőhíd emlékművé vált kis darabját, amit a Strabag helyezett ki 2006-ban. 

A másik repülőhídnál minden emlék olaj a tűzre. Az 1982-ben megnyitott Újlak utcai gyalogátjárón az átjutás mintha évről évre tovább tartana autósnak, gyalogosnak és biciklisnek, bezzeg, ha még meglenne a gólyahíd – mondja az „érett ifjúság". 

Ez volt a régebbi a kettő közül, a Hidak Győr-Moson-Sopron megyében című könyvből tudjuk, hogy már 1893 decemberében sürgette Győr lakossága a különszintű megoldást a Kálvária utcánál.

A Zöldfa bánta a legjobban

– Nekünk nagy érvágás volt a lezárása – mondja Pintér Lajos, az 51 éves, Hunyadi utcai Zöldfa vendéglő korábbi vezetője és egyik legelső pincére.

– A vidéki buszpályaudvarra vezető vasúti aluljáró nem pótolta a forgalmat. Amikor a röphíd megszűnt, az addigi ötszázötven-hatszáz vendégből körülbelül nyolcvanat-százat elveszítettünk. A vasúti átjáró sorompója sokáig volt zárva, a Baross híd és az aluljáró nem fért bele az ebédidőbe. Én magam is mindennap átmentem a repülőhídon, miután a busz behozott a Révai utcába. Utána vennem kellett egy biciklit.

(Folytatjuk.)  

Miért volt ferde?

Aki lebucskázott a csúszós lépcsőn, annak nem volt ideje elgondolkodni rajta, miért is ferde a Tihanyin induló híd belvárosi lejárója. Somfai András forgalmi szakmérnöktől tudjuk: bár a valaha itt elterült majorság jóval régebbi a hídnál, építésekor a  telekhatár megmaradt. Nyilván egyszerűbb lehetett a MÁV-nak azt betartani, mint telket is szerezni. Ezért ferde szakaszon értünk ki két kerítés között a Révai utcába.

Emlékek a Tihanyi úti repülőhídról

Veronika: A babakocsit is öröm volt átcipelni.

Andrea: Nekem ez volt az a híd, amelyiket csak mozgó hídnak hívtam. Féltem rajta.

József: A biciklinek oldalt külön pallók voltak elhelyezve.

László: Mennyire nehéz volt felmászni rá éjjel a Club 44-ből hazafelé.

Zsuzsanna: Erre mentem naponta munkába a Rábába. Most itt se híd, se gyár!