2016.04.25. 13:36
Ingyenes Wellhello és Halott Pénz júliusban a győri Dunakapu téren
Az ifiház pár évtizeddel ezelőtti szerepét tölti be mostanra a Rómer Ház, mely városi tulajdonba került, s az elmúlt időszakban 80 koncertjén mintegy 12 ezer vendéget fogadott. Mára mozi, színházi előadások és kiállítások is színesítik a programjukat. Hétvégén RómerKvelle Fesztivál a Nefelejcs közben, júliusban ingyenes Halott Pénz és Wellhello koncert lesz a Dunakapu téren.
A város megszerezte az épületet, majd infrastruktúrát és támogatást adott, hogy a Rómer Ház a fiatalok közösségi színtere legyen, s betöltse azt a funkciót, amit egy-két évtizede még a ifiház képviselt - erről beszélt Borkai Zsolt győri polgármester a Rómer Házban megtartott sajtótájékoztatón, majd - a szombati után - ismét bejelentéssel érkezett. Azzal, hogy július 23-án, este fél nyolckor a Dunakapu téren ingyenes Wellhello és Halott Pénz koncertre várnak mindenkit.
Visszatérve a Rómer Házra, Grászli Bernadett a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója azzal folytatta, hogy 11. épületként hasznosítják ezt a házat, ahová mostanra nemcsak koncerteket (ebből 80 volt az elmúlt időszakban 12 ezer vendéggel), hanem színházi előadásokat, mozit, kiállításokat, közösségi találkozókat is szerveznek. "Ötmillió forintból újult meg a hangszigetelési rendszer, vetítőgépet, elektromos vásznat, profi moziállványt vettünk, köszönet érte" - folytatta Takács Krisztián, a múzeum marketing és kommunikációs csoportvezetője.
Wellhello. Fotó: Kutas Lajos - Hallgatói Média és Portálkezelő Csoport
Ami pedig a hétvégét illeti, pénteken és szombaton a Nefelejcs közben és a Rómer Házban rendezik meg a RómerKvelle Fesztivált, ahol népszerű hazai zenekarok koncerteznek (többek közt a Fish!, az Intim Torna Illegal, Fábián Juli vagy az Ivan and the Parazol). Szilágyi Norbert Sikztah és Horváth Gábor szervezők elmondták, idén belépős lesz a fesztivál, a bevételt fejlesztésre fordítják majd, hogy igazi utcazene fesztivállá tegyék a RómerKvellét.