Győr és környéke

2016.01.30. 12:43

Nincs malacuk a csirkéseknek

Padlóra kerülhet a baromfiágazat - ettől tart a Baromfi Terméktanács.

Hancz Gábor

  A borúlátás oka, hogy a sertéstőkehúsokat idén már csak 5 százalék általános forgalmi adó terheli, míg a többi – így a legtöbbek által vásárolt csirke vagy pulyka is – maradt a 27 százalékos sávban. Vaskos árkülönbségek alakultak ki: a disznócombnál például mintegy harmadával-felével  drágább volt a csirkemellfilé tegnap az általunk vizsgált üzletekben. Márpedig sok vevő érzékeny arra, mennyit fizet a kasszánál.

 

A disznóhúsok áfacsökkentése miatt kialakult helyzetet a Baromfi Terméktanács rendkívül borúsan látja – derült ki a szervezet Kisalföld által megkérdezett szaktanácsadója, Földi Péter szavaiból. „Több üzletláncnál 30–35 százalékkal nőtt a sertéshúsok forgalma, miközben a csirkéé stagnált vagy visszaesett. Emellett hatalmas a nyomás a beszállítókon, hogy árat csökkentsenek, arra hivatkozva, hogy a disznó olcsóbb lett. Emiatt a felvásárlási árak máris csökkenni kezdtek. Az év végi kilónkénti 250 forint néhány hét alatt 240-re ment le, ami már csak épphogy fedezi az önköltséget" – fejtette ki a szakember, aki szerint az eddig jól működő, de a világban tapasztalható túlkínálat miatt egyébként is nehézségekkel küzdő baromfiágazat padlóra kerülhet az egyenlőtlen árharcban.

Fotó: B.A.

Fotó: B.A.

Földi Péter hozzátette: azt szeretnék elérni, hogy a baromfihúsokra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs legyen érvényes. „ Korábban erre miniszterelnöki ígéretet is kaptunk, de most azt halljuk, hogy következőként majd a tejet sorolják ebbe a körbe" – mondta.


A pontos tendenciák egyelőre még nem látszanak, bár azt Raskó György agrárközgazdász nemrégiben lapunknak nyilvánvalónak nevezte, hogy az árkülönbség hatására a hazai sertéshúsfogyasztás nőni fog a baromfihús rovására.


A tényői Katona József egyelőre nem látja ilyen sötéten a helyzetet. Az ő vállalkozása heti ezer csirkét ad el, Győrben négy boltja van, emellett sertéshús-értékesítéssel is foglalkozik. „Az év első hetében roham volt a disznóhúsért, mintegy harminc százalékkal több kelt el belőle, de ez azóta csillapodott. A csirkénél egyelőre nem tapasztaltunk visszaesést, talán amiatt sem, mert a vásárlók tudják, hogy egészségesebb" – magyarázta.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!