2016.01.26. 16:22
Kirakták részeg társukat Győrből hazafelé, egy autó halálra gázolta
Győrből tartott hazafelé egy nyíregyházi brigád hat tagja, egyik társuk részeg volt, őt az M3-ason hagyták. Nem sokkal később egy autó elütötte a férfit. Szörnyethalt.
A tragédia tavaly ősszel történt, a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség tegnap emelt vádat öt ember ellen. A szabolcsi férfiak és hatodik társuk – a későbbi sértett – 2015. szeptember 11-én délután, munka után Győrből egy kisteherautóval indult el otthonuk, Nyíregyháza felé. Útközben előbb az M1-es, majd az M3-as autópályán többször megálltak benzinkutaknál, pihenőknél, és szeszes italt fogyasztottak. A legtöbb alkoholt a sértett itta, útközben lerészegedett. Hangoskodott az autóban, menet közben többször megpróbált kiszállni, de ezt a vádlottak megakadályozták.
Szabályosan közlekedett a BMW, amely elütötte a részeg ingázó munkást. Fotó: Főügyészség
Amikor elhagyták Nyíregyháza közelében a kálmánházi pihenőt, a sértett megint megpróbált kiszállni az autóból. A sofőr (aki az elsőrendű vádlott lett) megállt a leállósávban, a sértettel együtt valamennyien kiszálltak a gépkocsiból, és elvégezték a dolgukat. A vádirat szerint a sértett nem akart visszaülni, ellenszegült társainak, akik erre beültek a gépkocsiba, társukat pedig a nyílt pályán hagyták. Folytatták az útjukat Nyíregyházára.
A városba érve az egyik benzinkútnál tankoltak, a sofőr telefonon bejelentette a rendőrségi segélyhívón, hogy társuk az autópályán van; kérte, hogy menjenek érte. A tankolás után a vádlottak is visszaindultak az autópályára. A súlyosan ittas férfi azonban eközben az M3-as autópálya külső forgalmi sávjában ácsorgott, ahol egy szabályosan közlekedő BMW elütötte. A férfi szörnyethalt. Az ügyészség a gépkocsi vezetőjét segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével, míg utasait ugyanezen bűncselekmény vétségével vádolja.
A Kisalföld megkereste a közleményt kiadó nyíregyházi ügyészség szóvivőjét, szerettük volna megtudni, melyik győri cégnél dolgoztak a férfiak. A válasz az volt, hogy erről egyikük sem nyilatkozott, annyit árultak el, hogy valamennyien egy brigád tagjai. Más forrásból úgy tudjuk, hogy vélhetően építkezésen dolgoztak, amit alátámaszt az a tény is, hogy a kelet-magyarországi régió azon részéből, ahonnan ők is jöttek, sok kőműves, illetve segédmunkás ingázik Nyugat-Magyarországra, győri házépítésekhez.