2015.09.27. 19:53
Tóbiás: Az MSZP béremelést követel
Az MSZP pártelnöke vasárnap Győrben tartott sajtótáékoztatót. A párt a közszférában követel fizetésemelést.
Átlagosan ötven százalékos fizetésemelést követel a közszférában a Magyar Szocialista Párt, hogy ne legyen egészségügyi dolgozó, pedagógus, szociális munkás, postás, aki havi nettó 150 ezer forintnál kevesebbet keres – ezt Tóbiás József pártelnök jelentette ki Győrben sajtótájékoztatón vasárnap.
A politikus szerint a 700 ezer dolgozó megérdemli ezt, és pénz is van rá. Megjegyezte, hogy a kormány az elmúlt öt évben a dolgozóktól vett el jövedelmet, miközben „a saját embereinek, a csókosoknak” minden lehetőséget megadott.
Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese az állami termőföldek tervezett eladása kapcsán arról beszélt, hogy a kabinet „az elmúlt huszonöt év legnagyobb gazemberségére készül”, csupán 300 milliárd forintos bevételért. Azt a félelmét hangoztatta, hogy a kormány barátai juthatnak így földhöz. Kijelentette: ha az MSZP kormányra jut, vissza fogja venni állami tulajdonba ezeket.
Tóbiás József a Kisalföldnek az MSZP hosszú ideje nem túl magas és nem emelkedő támogatottságát firtató kérdésére azt válaszolta: ha a mérkőzés közben az eredményjelzőt figyelné, nem tudna küzdeni a győzelemért. „Mindegy, mit mutatnak a számok, az igazságtalansággal szemben ki kell állni” – hangsúlyozta.