Győr és környéke

2014.11.24. 12:45

Ha elfogadják a törvényt, biztosan nem épül Auchan Győrött

Az utóbbi időben több jel mutat arra, hogy bizonytalanná vált az Auchan győri érkezése. Ha törvény lesz a tervezetből, az utolsó koporsószög is helyére kerül, s nem száll le a Piros madár a Kisalföldön. Szavazás.

Szeghalmi Balázs

A kisalfold.hu időről időre nyomon követi az Auchan győri beruházását. Az ügy alsó határon négy és fél éve húzódik, s idén már meglehetősen nagy csend vette körül a megaberuházást. Az elmúlt évek eseményeit ebben az írásunkban térképezhetik fel!

Amikor nyár közepén hírt adtunk a Piros madár tervezett győri leszállásáról, arról írtunk, hogy a francia multi a győri építkezés helyett jelenleg az áruházak melletti benzinkutak bővítésére koncentrál.

Az Auchan közlekedésfejlesztési kötelezettségvállalásai 2,5 milliárd forintea rúgnak Győrben

Nem kell közgazdásznak lennünk, hogy megállapítsuk: utóbbi lépés teljesen logikus lépés volt az Auchan menedzsmentjétől, ennek alátámasztására elég két számot segítségül hívni.

2,5 milliárd forintért telepítették a hat benzinkutat a már meglévő áruházak mellé idén, miközben a cég közlekedésfejlesztési kötelezettségvállalásának összege csak Győrben szintén 2,5 milliárd forintra rúg.

Nos, a jelenlegi magyarországi gazdasági körülmények finoman fogalmazva eddig is megkérdőjelezték, hogy akad-e egyáltalán bank, amely hajlandó hitelt adni olyan megaberuházáshoz, mint az Auchan győri tervei?


Pénztár az Auchannál: Győrben egyelőre nem kell tartani kígyózó soroktól - fotó: MTI

Pénztár az Auchannál: Győrben egyelőre nem kell tartani kígyózó soroktól - fotó: MTI

A Tesco példája megmutatja, miért nem szabad veszteségesnek lenni

Amennyiben a parlament elfogadja azt a törvénytervezetet, amellyel az Index szerint a kormány gyakorlatilag "totális háborút" indít a hét nagy külföldi tulajdonú üzletlánc ellen, akkor nem lesz szükség megválaszolni előző kérdésünket.

Ebben ugyanis a következő tétel is szerepel: az 50 milliárd forintnál nagyobb forgalmú kereskedelmi cégek nem lehetnek veszteségek. Ha mégis veszteséget mutatnak ki náluk két egymást követő évben, akkor megvonják a működési engedélyüket. Nézzük a Tesco példáján, mit is jelentene ez a gyakorlatban.

Az angol tulajdonú multi becsült bruttó forgalma a Trade Magazin szerint hiába volt tavaly 700 milliárd forint, a Tesco Magyarország 43 milliárd forintos veszteséget könyvelt el 2013-ban. Rögtön tegyük hozzá: mindez azért történt így, mert a profitot beruházásokra (új boltok nyitására, felújításokra) költötték.


Forrás: Trade Magazin

Forrás: Trade Magazin
A rendkívül balesetveszélyes Metro-csomópont a 83-ason pedig velünk maradna 

Hangsúlyozzuk ki: jelenleg törvénytervezetről beszélünk, vagyis még semmi nem dőlt el, de ha valóban életbe lép a szóban forgó törvény, ilyen feltételek mellett kizárt, hogy az Auchan áruházat nyisson a kisalföldi megyeszékhelyen.

Ez pedig azt is jelenti: a rendkívül balesetveszélyes csomópontot a 83-as főúton a Metró áruház közelében a győri önkormányzatnak és Magyar Közútnak közösen kell majd átalakítania - nem kevés pénzből.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!