Győr és környéke

2014.09.29. 13:40

Választás: hol lesznek óriási csaták a polgármesteri székért megyénkben?

A kisalfold.hu összegyűjtötte, melyik megyei településeken döntött pár szavazat 2010-ben. Öt községben ugyanazok a jelöltek néznek egymással farkasszemet, mint négy éve.

Szeghalmi Balázs

Nagy nyertesek és nagy vesztesek 2010-ből

2010. október 3-án három megyei községben mindössze két szavazaton múlt a polgármesteri szék sorsa. Kettinger János és Tatai Ernő Zoltánné (345-343) között Győrladaméron, Zsédely Zsigmond és Papp Tamás (79-77) között Kisbaboton, valamint Vighné Kemény Teréz és Magassy Sándor (56-54) között Sikátorban döntött összesen két voks. (Zárójelben a négy évvel ezelőtti polgármesterjelöltekre leadott szavazatok számát tüntettük fel.)

A Sopron közeli Gyalókán Kincse Attila 28-24-re diadalmaskodott Farkas Jánossal szemben. Hasonlóképpen négy voks volt a különbség Babóton (Molnár János-Balka János 240–236) és Bakonygyiróton (Léhner Dezső-Aradiné Buda Erika 49–45). Mórichidán László Attila 149-143 arányban nyert Ősze Zoltán ellen; Rétalapon Kövi Pál 139-131 arányban tartotta meg posztját Kanyó Gézával szemben.

Rajkán Kiss Vincére 369-en ikszeltek, Rendi Jánosra pedig 360-an. Tíz szavazat volt a különbség Jobaházán (Tóth Mihályné-Varga Zoltán 129-119), Véneken (Kiss Tamás-Jakusné Ságer Anna 59-49) és (Blága Tibor-Tóth Ferenc 38–28).

Kettinger János és Tatai Ernő Zoltánné újra összecsap Győrladaméren

Lássuk, hogy a négy évvel ezelőtti nagy párharcok hol ismétlődnek meg, vagyis a felsorolt települések közül a vesztesek hol próbálnak meg "visszavágni" a hajszálon múlt vereségekért.

Győrladaméren Kettinger János és Tatai Ernő Zoltánné újra összecsap, Barcza Tibor személyében biztosan új polgármester kezdi meg a munkát Kisbaboton, mivel sem Zsédely Zsigmond, sem más nem indul a választáson.

Sikátorban Vighné Kemény Teréz és Magassy Sándor között ezúttal biztosan nem fog dönteni két szavazat, mivel Magassy Sándor nem jelöltette magát, de a jelenlegi polgármester három új kihívót is kapott.


A cikkünkben említett településeken valószínűleg most is minden egyes szavazat sokat ér majd - fotó: Frank Yvette

A cikkünkben említett településeken valószínűleg most is minden egyes szavazat sokat ér majd - fotó: Frank Yvette

Négy éve a polgármesteri székért küzdöttek, most képviselők lehetnek 

Nézzük azokat a településeket, ahol négy vokson múlt siker és kudarc 2010-ben. Gyalókán Kincse Attila és Farkas János újra megmérkőzik egymással, mint ahogy Babóton Molnár János és Balka János is. Bakonygyiróton viszont Léhner Dezső új kihívóval néz farkasszemet, most is egy hölggyel, Vesztergomné Göncz Zsuzsannával.

Mórichidán László Attilának ezúttal biztosan nem kell majd izgulnia, egyedüli jelölt. Rétalapon sem Kövi Pál, sem Kanyó Géza nem pályázik a polgármesteri székre, igaz, mindketten indulnak képviselőjelöltként. Rajkán ugyanakkor Kiss Vince és Rendi János is polgármesterként szeretne dolgozni az elkövetkező öt évben.

Jobaházán Tóth Mihályné visszavonul, így Varga Zoltán előtt megnyílhat a kapu a polgármesteri hivatalba. Véneken Kiss Tamás és Jakusné Ságer Anna újra egymásnak feszül, míg Maglócán Blága Tibor és Tóth Ferenc sem kíván részt venni a továbbiakban a helyi közéletben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!