Gyászhírek

2019. Szeptember 19. 185237842
„Uram, te jónak láttad elszólítani, s szent az akarat, mely így tud dönteni. És én ha kérdezem - Miért ily hirtelen? - hallgat s nem felel senki sem. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága fiunk, édesapánk, rokonunk, SCHIEWERTH ZOLTÁN 55 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Szerettünktől 2019. szeptember 23-án, hétfőn 12 órakor veszünk végső búcsút a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló Család
2019. Szeptember 19. 185238672
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, dédnagypapánk, rokonunk, HORVÁTH BÉLA ciráki lakos 84 évesen rövid ideig tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án, pénteken 16.30 órakor lesz a ciráki temetőben. Előtte engesztelő szentmise 16 órakor a helyi templomban. Gyászoló család
2019. Szeptember 19. 185237710
A győri Zrínyi Ilona Általános Iskola 1964-ben végzett 8/b. osztály diákjai az 55 éves találkozójuk alkalmával szeretettel és kegyelettel emlékeznek elhunyt tanáraikra és diáktársaikra. BORKA EDIT, CSOBOD TIBOR, DÓCZI ELEMÉR, FELDMANN KÁROLY, FAZEKAS ANTAL, KEMENES BEA, LAUSCHER JÓZSEF, SÁNDOR JÁNOS. Emléküket megőrizzük
2019. Szeptember 18. 185237843
„A szeretet soha meg nem szűnik. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérünk, apósunk és rokonunk, NAGY LÁSZLÓ GÁBOR festő csornai lakos életének 66. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 20-án 15 órakor lesz a csornai Szent Antal-temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
2019. Szeptember 18. 185237923
„Egész életeden át szívesen dolgozva, szerényen éltél, most bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél. Örök álom zárta le drága szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Édes Jó Anyukánk, Isten Veled. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó feleségem, édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, dédink és rokonunk, BOGNÁR JENŐNÉ Akkermann Anna, a volt győri textil dolgozója életének 89. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019. szeptember 21-én, szombaton 14 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
2019. Szeptember 18. 185237799
„Egész életeden át szívesen dolgozva, szerényen éltél. Most bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél. Örök álom zárta le drága szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BERZSÉNYI ISTVÁNNÉ szül. Samodai Margit életének 93. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 20-án, pénteken 17 órakor lesz a pannonhalmi temetőben. Engesztelő szentmisét 18 órakor mondatunk a kistemplomban. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
2019. Szeptember 18. 185133521
„Ha majd rátérünk mi erre az útra, megyünk hozzád, s találkozunk újra. Hiába omlik rád a sír komor göröngye, emléked itt marad szeretteid szívében. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HEILIG ISTVÁNNÉ szül. Hérics Borbála (Boris néni) életének 93. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 21-én, szombaton 15 órakor lesz a gyarmati temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14.15 órakor a helyi katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
2019. Szeptember 18. 185237759
„Hosszú volt az út, amely most véget ért, fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy nagypapánk, dédpapánk, rokonunk és ismerősünk, KISS LAJOS IMRE volt öttevényi lakos 87 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 20-án, pénteken 16 órakor lesz az öttevényi új temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
2019. Szeptember 18. 185237848
„Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérem, apósunk és rokonunk, ID. SZALAY LÁSZLÓ bősárkányi lakos életének 79. évében hosszan tartó betegségben, csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatás 2019. szeptember 20-án 17 órakor lesz a bősárkányi temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 16 órakor a helyi templomban. Kérjük, hogy a szeretet és tisztelet jelét egy szál virággal fejezzék ki. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
2019. Szeptember 18. 185238028
„Magához szólított Téged a Jóisten, magához vett, hogy többé szenvedned ne kelljen. Életedben is harcoltál mindig mindenért, megküzdöttél keményen a végső nyugalomért. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Édesanyánk, Anyósom, Nagymamánk, Rokonunk és Ismerősünk, LADOCSI FLÓRIÁNNÉ szül. Végh Erzsébet életének 91. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 19-én, csütörtökön 17 órakor lesz a győrladaméri temetőben. Előtte engesztelő szentmise lelki üdvéért 16.15 órakor lesz a helyi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Nem bírt egymással a Fradi és a Puskás Akadémia
1-1-es döntetlennel zárult a vasárnap esti mérkőzés.
Már új lehetőségek után kutatnak a járvány kiberbűnözői
Kórházakat, bankokat is támadnak.
Két góllal verte meg a Honvéd a Debrecent
Emberhátrányban 3-1-re nyert a csapat vasárnap este.
Hétfőtől fokozottan ellenőriz a rendőrség
Különösen figyelnek majd a közbiztonságra egész nyáron.
Gyász
„Fáradt teste megpihenni tért, hosszú, s szép idő volt, amit Ő megélt. Türelmesen várt az Úr hívó szavára, s most Ő is belépett az örök hazába. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIPOS SÁNDOR életének 87. évében örökre megpihent. Temetése 2020. június 3-án, szerdán 16 órakor lesz a győrladaméri temetőben. Előtte engesztelő szentmise 15.15 órakor a helyi templomban lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
„Megpihent a Dolgos, Jó Apai Szív, áldás és hála övezi e sírt. Szerető Férj voltál, Drága Édesapa, bánatos családodnak most az őrangyala. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Férjem, Drága Jó Édesapánk, Apósom, Nagypapám, Testvérem, Sógorom és Rokonunk, SZAKÁCS SÁNDOR életének 72. évében, hosszú betegség után örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. június 4-én, csütörtökön 16 órakor lesz a győrladaméri temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
„Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el. Aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, NÉMETH ÁRPÁD ebergőci születésű, soproni lakos életének 77. évében, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni temetése szentmisével egybekötve 2020. június 4-én 11 órakor lesz a soproni Szent György-templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
BORÁROS BÉLA a győri virágpiac pecsenyesütőjének tiszteletére engesztelő szentmisét mondatunk a lelki üdvéért 2020. június 3-án 17 órakor a győr-újvárosi római katolikus templomban. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS ERZSÉBET 68 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 3-án, szerdán 15 órakor lesz a banai temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését, és koszorú helyett mindenki csak 1 szál virágot hozzon. Köszönettel: a Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÁGI SÁNDORNÉ szül. Zsida Anita életének 53. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 3-án, szerdán 13 órakor lesz a horvátkimlei temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága férj, édesapa, nagypapa, TARNAI KÁROLY dekoratőr, süti papa 2020. május 27-én hosszú betegségben elhunyt. Temetését Szegeden tartjuk meg. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Életünk legszomorúbb napjára emlékezünk, Drága Gyermekünk VINCZE VIKTÓRIA KATALIN halálának 5. évfordulóján. Volt valaki, kiért átsírok sok éjszakát, Volt valaki, kit nem pótolhat senki más. Volt valaki, kit mindennél jobban szerettem, Volt valaki, kiért odaadtam volna az életem. Te voltál az életünk, az álmunk, Te voltál minden boldogságunk. Amióta nem vagy velünk, nehéz teherré vált az életünk. Amíg élünk örökké szeretünk, hiányzol nagyon, soha nem feledünk! Szerető szüleid
Fájó szívvel emlékezünk Drága Fiamra és Édesapánkra VARGA JÁNOS halálának 1. évfordulóján! Ha rád gondolunk, csak könnyezünk, nehéz teherré vált az életünk... Elmentél egy nyári napon, búcsúzni nem volt alkalom. Nagy a mi bánatunk, mélyebb mint a tenger, hogy is tud ennyit kibírni egy ember? Ha behunnyuk a szemünket, Téged látunk ragyogni, érezzük a könnycseppünket arcunkon lefolyni. Most egy csokor virág reszket a kezünkben. s megremeg a lábunk mikor sírodra letesszük. Ha itt lennél és kérdeznéd mi a bajunk, csak annyit mondanánk hiányzol nagyon. Szerető Édesanyád, Gyeremeid Andika, Bálint Unokáid: Lara, Ármin,Vejed Lali
Nehéz elfogadni: ennyi volt a közös emberi élet, ám az emlékek a lelkünkben továbbra is élnek! Tudattal tudjuk, véges a létünk, de lelkünkkel élünk, AKI VELÜNK EMLÉKEZNE GYÚJTSON EGY GYERTYÁT A MA EGY ÉVE ELHUNYT lányomra BANKÓ HENRIETTE szül. Galba Henriette-re Szerető Édesanyád, fiad Márk Hiányzol!
Összetört szívvel emlékezünk Drága Gyermekünk MÓRICZ TAMÁS halálának 1. évfordulójára! A fájdalom amit érzünk irántad leírhatatlan! Nagyon nagyon hiányzol! Hiányzik az a mosolygós arcod. Az a mérhetetlen szeretet ami belőled áradt! Az a drága jó szíved mindenki felé. Élet viteled mottója! Nem az számít mid van, az számít ki vagy! Örökké szeretni fogunk! Anyu, Apu, Testvéred és a kislányod
Szomorú szívvel emlékezünk ID. KOVÁCS SÁNDOR (Csikos) születésének 70. és halálának 17.évfordulójára. Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet, egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet. Bennünk él a múlt, a végtelen szeretet, amit tőlünk senki, soha el nem vehet. Szerető családod
Fájó szívvel emlékezünk KOLTAI KÁROLYNÉ halálának 17. évfordulójára. Nem múlnak el ők, kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Férjed, fiaid, menyed és unokáid
In Memoriam Soha el nem múló szeretettel emlékezünk VARGA ANDREA halálának 1. évfordulójára Egy váratlan percben életed véget ért, mint vihar a rózsát, a halál tépte szét. Hosszú útra mentél búcsút nem intettél. Ha elfáradsz utadon, pihenj meg egy percre, tekints le az itt maradt bánatos szívekre. Hiányod fájdalom, elviselni nehéz, örökké él szívünkben a Rád emlékezés. Szerető családod! Nyugodj békében! Akik ismerték és szerették kérjük gyújtsanak egy gyertyát az emlékére!
IN MEMORIAM SZALAI ANDRÁS Tanár Úr halálának 7. évfordulójára. „Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, csak egy sugarat hagytál: sz emlékedet. Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, amitől tőlünk senki soha el nem vehet. Eszünkbe jutnak az együtt töltött napok, fülünkben újra megcsendül a hangod. Könnyes szemmel nézünk fel az égre, szeretünk Téged most és mindörökre.” Szerető családod SZALAI ANDRÁS Tanár úr halálának 6. évfordulója „Nincs nap, sem óra, hogy rád ne gondolnánk. Szívünkben őrizzük szereteted és lelked jóságát. Évre év jön, az idő tovaszáll, de gondolatunk mindig rád talál. Éltet minket a gondolat, hogy odafenn is mindig velünk maradsz.” Szerető családod