“Beteg teste elpihent már, de lelke még velünk jár. Mert nem hal meg, kit eltemetnek, örökké él, kit igazán szeretnek.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, rokonunk és barátunk GYŰRŰ BÉLA soproni lakos életének 80. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2024. május 13-án 13 órakor lesz a soproni Szent Mihály temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család

május 9.

"Ha majd alszom zúgó lomb alatt, ne zavarjátok édes álmomat! Boruljatok le halkan, csendesen és gondoljátok, hogy nem fáj már semmi sem!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH TAMÁS SZILVESZTER életének 70. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2024. május 14-én, kedden 15.00 órakor lesz a Győr-ménfőcsanaki Hegyalja úti temetőben. Engesztelő szentmisét 14.30 órakor tartunk a helyi katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei

május 9.

„Véget ért a szenvedés, szívében nyugalom. Miénkben kik itt maradtunk, el nem múló fájdalom.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GEDE ANDRÁS 67 éves korában, rövid betegség után békésen megpihent. Temetése 2024. május 13-án, hétfőn 15 órakor lesz az Écs falusi temetőben. Engesztelő szentmisét 14.15 órakor mondatunk a helyi templomban. Egyben köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család

május 9.

Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ TIBORNÉ szül. Milkovics Gizella 90 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2024. május 14-én, kedden 14.00 órakor lesz a győri Szentlélek templom altemplomában szentmisével egybekötve. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Kérjük, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család

május 9.

"Elmentem Tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagytam emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek fel az égre." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Édesapám, Nagypapánk, Testvérünk, Apósom, Rokonunk, Barátunk és Ismerősünk SZABÓ JÓZSEF volt töltéstavai lakos (volt húsipari dolgozó) 65 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2024. május 14-én, kedden 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei

május 9.

"Nem múlnak ők el, kik a szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." (Juhász Gyula) A ma 5 éve elhunyt NAGY BÉLA mentőtisztre emlékezik családja. Aki jó szívvel gondol Rá, emlékezzenek velünk!

május 9.

„Mikor Elmentél kialudt egy csillag, Az Angyalok a Mennyországba hívtak, De sajnos itt lent elvesztettünk Téged, A legtisztább Angyalát a Földnek és az Égnek!” Fájdalomtól megtört szívvel, de Mennyei Atyánk akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szerető férjem, édesapám, fiam, testvérem, sógorom, vejünk, keresztapám, rokonunk és barátunk FAZEKAS BÁLINT életének 42. évében tragikus hirtelenséggel távozott a földi világból. Temetése május 13-án hétfőn 15 órakor lesz Mosonmagyaróváron a Feketeerdei úti új temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. „Lecsukott szemmel még látjuk a Lelkét, Ki mellettünk ül, és nékünk mesél… Nem maradt Utánad más csak az emlék. Örökké szeretünk, bárhol is Legyél!” Gyászoló szerettei

május 9.

Fájó szívvel emlékezünk NÉMETH IMRÉNÉ Elvira édesanyára halálának 4. évfordulóján 4 éve, hogy örökre lehunytad szemed, azóta hiába várunk szüntelen. Virágot viszünk a néma sírodra, de elfeledni nem fogunk soha. Örökké szerető családod

május 9.

Fájó szívvel emlékezünk, CSANÁDI JÁNOS halálának 11. évfordulójára. "Elmentél tőlünk egy csendes hajnalon, búcsúzni nem volt alkalom. De soha nem feledünk!" Szerető fiaid, menyeid és unokáid.

május 9.

"Minden elmúlik, mint az álom Elröpül, mint a vándormadár, Csak az emlék marad meg a szívben, Halványan, mint a holdsugár." (Friedrich Schiller) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Édesanyánk, Anyósunk, Nagymamánk és Rokonunk, SIMIGLA FERENCNÉ szül. Nagy Olga életének 77. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2024. május 13-án, hétfőn 13 órakor lesz a dunaszegi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Kérünk mindenkit, hogy szerettünktől egy szál virággal búcsúzzanak. Gyászoló család

május 9.