Életstílus

2019.07.15. 10:43

Vége a pénzcsörgetős adakozásnak! Bankkártyás persely működik egy budapesti templomban

Horváth Árpád jezsuita szerzetes szerint a vasárnap esti, úgynevezett jezsuita nyolcas misére járó, az Y és Z generációhoz tartozó fiatalokat hagyományos eszközökkel nemigen lehet bevonni a templom támogatói körébe.

Érintős bankkártyával használható virtuális perselyt állítottak fel a jezsuiták budapesti templomában - olvasható a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.


Azt írták: a "hagyományos, pénzcsörgetős adakozás alternatívájaként" tudomásuk szerint elsőként a "jezsuiták pesti Jézus Szíve-templomában állítottak üzembe érintős bankkártyával használható perselyterminált".

    

A virtuális perselyt, amely július elejétől használható, a templomigazgató, Horváth Árpád jezsuita szerzetes AutoMáténak keresztelte el, a vámszedőből apostollá lett Lévi-Máté után.

 


    

Hozzátették: a világon több helyen jól ismert technológiát néhány éve Magyarországon is bemutatták, de élesben először Jézus Szíve napján, július 27-en lehetett kipróbálni a pesti jezsuitáknál.

    

Az első két hétvégén másfélszázan éltek a lehetőséggel, és az 500, 1000, 3000 forintos választható összegek nagyjából azonos népszerűségnek örvendtek.

    

Horváth Árpád szerint a vasárnap esti, úgynevezett jezsuita nyolcas misére járó, az Y és Z generációhoz tartozó fiatalokat hagyományos eszközökkel nemigen lehet bevonni a templom támogatói körébe, készpénzt a többségük már nem is hord magával. Ezért döntött úgy a templomigazgató, hogy megteremti a bankkártyás adakozás lehetőségét.

    

Hozzátette: "a jezsuitáknál a szertartás közbeni perselyezés egyébként is tabu", ugyanis a rendalapító, "Szent Ignác még a XVI. században megtiltotta, hogy a Jézus Társasága szentmiséin az imádság és a pénzcsörgés összemosódjon".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!