113 éves hagyomány

2021.01.26. 06:59

Márciustól ingyenes Nimród kamarai hírlevelet kapnak a vadászok

A kiadvány a vadgazdálkodás mellett az idén ősszel Magyarországon rendezendő vadászati világkiállítás aktualitásairól is tájékoztatja majd az olvasókat.

A Nimród vadászújsággal együttműködésben márciustól ingyenesen jut hozzá a vadászkamara új hírleveléhez a hazai vadásztársadalom – jelentette be az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a témában az Országos Magyar Vadászkamara új székhelyén, a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-Medencei Vadászati Múzeumban tartott sajtótájékoztatón aláhúzta: a Nimród hírlevelet közel 65 ezer vadász igényelte és kapja meg havi rendszerességgel márciustól.

A kiadvány a vadgazdálkodás mellett az idén ősszel Magyarországon rendezendő vadászati világkiállítás aktualitásairól is tájékoztatja majd az olvasókat. Utóbbi kapcsán megjegyezte: az expót az ugyancsak ebben az időszakban sorra kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz hasonlóan mindenképpen megrendezik. Reményeik szerint addigra a koronavírus-járvány miatti korlátozások kivezethetők lesznek, és mindkét világesemény jelentősen hozzájárul majd Magyarország turizmusának sikeres újraindításához.

Kitért arra is, hogy a Nimród vadászújság immár 113 éves hagyományával egyedülálló a magyar vadászat történetében és nemzetközileg is unikális. A lap az elmúlt években megújult, és mára elérte a legpatinásabb, legjelentősebb vadász-világlapok színvonalát. Nagyot lépett előre a vadászkamara is, mely egyesületből köztestületté alakulva komoly élőhely-fejlesztési, valamint vadászati és természetvédelmi célokat szolgáló pályázati források felett rendelkezik – mondta.

Kovács Zoltán államtitkár, kormánybiztos, a Nimród Vadászújság főszerkesztője az eseményen arról beszélt: az elmúlt több mint egy évben annak szellemében alakították át a lapot, hogy az struktúrájában, tartalmában, üzeneteiben és jövőképében egyaránt a magyar vadászat és vadásztársadalom megújulásának, újrapozícionálásának fontos eszköze legyen.

Rámutatott: örömmel tesznek eleget a kamara megkeresésének, hiszen az együttműködésnek köszönhetően létrejövő hírlevéllel olyan tartalmat és információt szolgáltatnak, mely nem csupán a Nimród küldetésével van összhangban, de a vadászok tájékoztatása és érdekképviselete szempontjából is érték. Mindemellett a világkiállítás célegyenesbe forduló szervezésével párhuzamosan a hírlevél egy újabb lehetőséget és felületet teremt az esemény népszerűsítésére – húzta alá.

A tájékoztató végén Semjén Zsolt, Kovács Zoltán és Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke aláírták a Nimród hírlevél kiadására vonatkozó együttműködési szándéknyilatkozatot.

Borítókép: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke (k), Kovács Zoltán államtitkár, kormánybiztos, a Nimród Vadászújság főszerkesztője (b) és Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-Medencei Magyar Vadászati Múzeumban tartott sajtótájékoztatón 2021. január 25-én.

Ezek is érdekelhetik