A közösség ereje

2019.11.28. 16:37

Tetris-kihívással ünnepelte tízezredik táborozóját a Bátor Tábor (videó)

Így fest az égből az idén már nagykorú, 18 éves Bátor Tábor.

Forrás: Bátor Tábor

Novemberben érkezett meg a Bátor Táborba a tízezredik táborozó, amit tetris challenge-dzsel, azaz a tábori kellékek felsorakoztatásával ünnepelt meg az idén nagykorúvá vált, 18 éve működő alapítvány.

A képpel üzenik, hogy minden egyes daganatos és krónikus betegséggel küzdő kis beteget millió élmény vár a hatvani bázisukon, ahol akár fél kézzel íjászkodhatnak, nem számít, ha kerekesszékben ülnek, mert azzal is felfedezhetik a magaskötélpályát, vagy a mankót eldobva önkéntesek segítségével rophatják a tábortáncot megannyi sorstársukkal. A táborozók úgy emlékeznek vissza az ott töltött napokra, mint „esély” és „újjászületés”, a hosszú kórházi kezelések után „egy sziget, ahova a hajótörött kiúszik”.

A közösség ereje meghatározó számukra, egy idei akadémiai kutatás azt is kimutatta, hogy a táborozók még felnőttkorukban is nagyban a tábor hatásának tulajdonítják, hogy tisztelik és elfogadják a sokféleséget, képesek önfeledten megélni a pillanatot, és ami a legfontosabb: kitartóan és bátran állnak az életben felmerülő nehézségekhez. A szervezet 2015 óta a játék gyógyító erejét már a kórházakba is elviszi, hogy az ott küzdő hősöknek is megmutathassák: a felhők fölött mindig süt a nap.

A Bátor Tábor programjai ingyenesek, minden kiadásukat magánszemélyek és vállalkozások támogatásából fedezik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!