Zenével az autizmussal élőkért

 A felvilágosításra, társadalmi felkészítésre egyelőre várunk. Bár az emberek jelentős része hallott már az autizmusról, mégis rengeteg a tévhit, az előítélet és általános a tehetetlenség. Esztert, a 10 éves, autizmussal élő Ábel édesanyját az őket ért leggyakoribb társadalmi reakciókról kérdeztem.

Végletek

„Az autizmusnak nincsenek feltétlenül külső jegyei, éppen ezért érdekes reakciókat vált ki a környezetből. Nem látható, mint egy fehér bot, nem egyértelmű, mi miért van, és talán azt is nehéz elsőre belőni, hogy hogyan lehet segíteni. Teljesen szélsőséges visszajelzéseket kapunk kívülről. Tulajdonképpen nagyon jól példázza a skála azt, hogy milyen a mai társadalom. Az egyik végpont a mélységes felháborodás és indulatos támadás, értetlenség, ami a tudatlanságból fakad. A másik a megható jóindulat, megérteni és segíteni akarás. Volt már, aki kis híján megpofozta a gyerekemet, és volt olyan is, aki teljesen ismeretlenül is segítséget ajánlott. A két véglet között pedig sok olyan ember van, akinek információra lenne szüksége ahhoz, hogy ne akarjon elsőre ítélkezni." 

Figyelünk egymásra

Egy közös zenei folyamat, improvizáció, a hangokkal való szabad játék lehet egyfajta közlési csatorna, kapcsolódási pont két vagy több ember között. Zenélés közben automatikusan elkezdünk figyelni a másikra. Legegyszerűbben úgy lehet elképzelni, hogy a zene egyfajta felületet biztosít, amire bármilyen témájú, színezetű, hangulatú tartalmat fel lehet vinni, szabadon választott eszközökkel – hangszerekkel, saját hanggal, zajokkal, konkrét zenei idézetekkel. 

„Ha másokkal együtt zenélsz, kénytelen vagy ráhangolódni egy másik lényre, alkalmazkodni valakihez, ami egyébként Ábelnek nem könnyű. Egyedül viszont elég, ha a zenére figyel és magára. Azt gondolom, a zene kiváló példa és lehetőség arra, hogy egy társas helyzeteket nehezen értelmező és kezelő autista ember is sikeres lehessen valamiben vagy egyszerűen csak örömöt találjon a mindennapokban anélkül, hogy függene bárkitől és bármitől. A zenekari zenélés tulajdonképpen nagyon is autikompatibilis. Jól érzékelhető, hogy meddig tart a feladat, hiszen addig, amíg a szám tart. Egyértelmű, hogy mit kell csinálni, mert a ritmus kiszámítható, és van egy csapat ember, aki veled együtt csinálja. És fejleszt is, mert másokra kell figyelni, de mégsem magukra az emberekre, hanem a hangra, ami a kezük alatt keletkezik, tehát nem kell a szemükbe nézni" – meséli Eszter.

Kapocs a zene

Napjainkban egyre több zenés foglalkozás, koncert integrált szemléletű. Az ilyen eseményeken együtt vesznek részt gyermekek és szülők, egészségesek, fogyatékkal élők. A kapocs, a találkozási pont a zene. A közös hang megtalálása szimbolikusan is magában hordoz egy reményteli társadalmi tendenciát. 

„A zene nyelv nélküli, nyelven túli közvetítő közeg a gyermek számára. Zenélésében kifejezheti mindazt a félelmet, dühöt, szorongást vagy akár örömöt, amit szavakban nem tud megfogalmazni, és megtanulja beazonosítani saját és mások érzelmeit. Ennek már önmagában is óriási szorongásoldó hatása van. A szülő pedig új ismeretet szerez gyermekéről, láthatja őt zenében megnyílni, kapcsolódni. Ez olyan új tapasztalati élmény a szülőnek, amely segíti őt gyermeke megértésében, jobb megismerésében. “

Fülemile Judit gondolatai irányadóak lehetnek, nemcsak szülő-gyermek kapcsolati, hanem társadalmi szempontból is. Informálódni, nyitni a másik iránt emberi kötelességünk, a következő lépés a megértés és az elfogadás lehetne. Az egymás irányába tett lépések élhetőbb, szerethetőbb, minőségibb életet teremthetnek az autizmussal élők és környezetük számára.

Cikkünket a kéthetente kedden megjelenő Lilla magazinban találják.