régészet

2020.07.22. 06:58

Több mint egy évtizednyi kutatás után sikerült megtalálni a Sárkányvárost

Feltárták az egykori hsziungnu birodalom fővárosának, Lungcsengnek a maradványait Közép-Mongóliában – jelentették be helyi régészek.

Forrás: Shutterstock

Az ásatási munkálatokat vezető Tumur-Ochir Iderkhangai elmondása szerint több mint egy évtizednyi kutatás után sikerült megtalálni és feltárni Lungcsenget vagy más néven a Sárkányvárost – számol be az MTI.

Az egykori főváros egyik épületének homlokzattöredékén ókori kínai írásjelekkel írt szöveget találtak a szakemberek, akik szerint a felirat annyit tesz: a Menny fia sanjü. (Az ókori Kína császárát a Menny Fiának tekintették, a sanjü a hsziungnu uralkodók megnevezése.)

Az Ulánbátori Állami Egyetem professzoraként dolgozó Iderkhangai szerint most először találtak Mongólia területén olyan leletet, amelyen ez a felirat szerepel.

Lungcseng romjait még 2017-ben fedezték fel az Észak-Hangáj tartománybeli Ulziit kerületben, ám pénzügyi problémák miatt csak idén kezdődtek meg az ásatások.

A hsziungnuk (ázsiai hunok) elnevezés az i.e. 3. század végétől az i.sz. 1. századig a Belső-Ázsia nagy részét ellenőrzés alatt tartó nomád népek szövetségére utal. A kínai császárok elsősorban a hsziungnuk távol tartása miatt kezdték meg a kínai Nagy fal építését.

Kínai történészek nézete szerint a hsziungnuk voltak a későbbi hunok – vagyis a közép-ázsiai és európai hunok – ősei.

A Szegedi Tudományegyetem genetikusainak kutatási eredményei alátámasztani látszanak a hun-magyar rokonságot, azaz a honfoglaló magyarok és ezen keresztül az európai hunok valószínűsíthetően hsziungnu származását is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!