fásítás

2020.07.05. 17:23

Nagy zöld fal épül Afrikában, a kontinens két partja között

A fáknak köszönhetően több csapadék is visszakerül a földre, az ültetés és a karbantartás pedig több ezer új munkahelyet teremt a Száhel övezetben.

Forrás: Shutterstock

Egy fásított, erdős sávot szeretnének létrehozni a teljes kontinens szélességében Szenegáltól Djibutiig, 21 afrikai ország összefogásával az Egyenlítő fölött – írta az Atqnewsra hivatkozva a V4NA Hírügynökség.

A terv neve „Nagy zöld fal” és az erdősávot a Szahara déli vonalán építik ki a Száhel övezet országai. A homoksivatag ugyanis dél fele tejeszkedik, ráadásul a klímaváltozás meggyorsította ezt a folyamatot és az erdősávval ezt szeretnék megakadályozni. Az ötlet már 2007-ben megszületett, amikor 11 ország támogatta. A többiek később csatlakoztak és ma már az ENSZ Környezetvédelmi Programjába is bekerült, mint a világ legnagyobb ökoszisztéma-helyreállítási terve.

A számítások szerint a zöld fal 2030-ig 247 millió hektáros földterületet véd meg, amelyet mezőgazdaságra és állattenyésztésre lehet használni. A fáknak köszönhetően több csapadék kerül vissza a földre és így több víz áll majd a közösségek és az ökoszisztéma rendelkezésére.

Az új fák évente mintegy 250 millió tonna széndioxidot fognak lekötni, ami nagyjából annyi, mintha Kalifornia összes autóját több mint három évre kivonnák a forgalomból.

Mindezeken túl, a fal ültetési és karbantartási folyamata több ezer munkahelyet is teremt a következő évek során. A kijelölt útvonalon különböző országokban már meg is kezdték a szárazságtűrő fák kiválogatását és beültetését. A zöld fal teljes felépítése a becslések szerint 8 milliárd dollárba kerül és 2030-ra befejeződik.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!