Czető Roland szinkronban van az élettel

– Horvátországban érte a hívásom, hogy telik a nyaralás? 

– Éppen Trogir mellett vagyunk úgy öt-nyolc kilométerre, és nagyon jól érezzük magunkat, de sajnos már holnap haza kell menni. Most ez az öt nap, négy éjszaka fért bele.

– Színész, szinkronszínész, a FEM3 Café és Az építkezők műsorvezetőjeként is láthatjuk. Hogyan hangolja össze a feladatokat?

– A naptáram tele színekkel. De az az igazság, valahogy az élet mindig megtalálja az egyensúlyt, és nincs túl sok a nagyon húzós időszakokból. A színházban a próbaidőszak állít ilyen téren is kihívás elé, mert akkor egy hónapig mindennap megyünk, de most csak előadások várnak, és a szinkronban is érezhető, hogy nyár van. Az építkezők júliusban járt több elfoglaltsággal, akkor egy héten akár két-három napot is forgattunk. Nagyon fontos az is, hogy szeretnék minél több időt a családommal tölteni, most is hármasban utaztunk kikapcsolódni. Végtelenül hálás vagyok a feleségemnek, hogy elfogadja, ha nagyon zsúfolt időszakot élek, és van egy biztos háttér, ahová hazatérhetek akár este hétkor, akár másnap hajnalban, ha elutaztunk egy forgatásra. Tudom, hogy otthon biztonság van, és a kislányunk jó kezekben, nagyon jó egy ilyen háttérország.

– Hogy érzi magát a FEM3 reggeli műsorában?

– Nagyon jól. Próbálok nyitottan járni a világban, szeretek új dolgokat megismerni, élvezem, hogy különböző emberekkel beszélgethetek, és más világnézeteket is megismerhetek. Nagyon kellemes csalódás volt például, amikor egy ezotériával foglalkozó vendég érkezett a stúdióba – én egy kicsit földhözragadtabb vagyok –, mégis nagyon jó volt beszélgetni vele. Elmondta, ő sem azt állítja, hogy megmondja a jövőt, hanem egyfajta útmutatást ad az embereknek, azoknak tud segíteni, akik inkább az ezoterikus vonalról közelítenék meg az életüket. Tulajdonképpen ő is egyfajta életvezetési tanácsadást tart, és nagyon szimpatikus volt ez a hozzáállás. Szóval egy csomó olyan dologgal találkozom, amivel egyébként valószínűleg a hétköznapokban nem foglalkoznék.

– Mi az, ami kihívás elé állította az élő adásban?

– A színpadon vagy a szinkronban megírt szövegekkel dolgozunk, és ha hibázunk, lehet ismételni. Talán éppen emiatt is nagyon izgultam az első élő adás előtt, sőt, a mai napig, amikor visszaszámol az óra, és kezdődik egy-egy beköszönés, akkor a pulzusom az egekben. De aztán megnyugszik az ember, és megy magától. Ami nehéz, hogy öt-hat percben, amennyi idő van egy vendégre, pont annyira mélyen menjünk bele a beszélgetésbe, hogy az érdekes legyen, de ne túl mélyen, mert akkor meg utána hiányérzete maradhat a nézőnek, ha nem kap meg egy információt, amire még vágyna. Amire figyelnem kellett még, az az, hogy szépen, lassan beszéljek. Mert a magánéletben viszonylag gyorsan beszélek, a gondolataim sokszor előbbre járnak annál, amit éppen mondok, és ez zavaró lehet. Érdekes egyébként, hogy ez a szinkronban, színpadon nem jelent problémát, de a mindennapokban képes vagyok belelovallni magam, és csak mondani, mondani, mondani...

– Az építkezők kapcsán kérdezem: milyen gyakran barkácsol otthon? 

– Az első közös lakásunkat mi újítottuk fel a feleségemmel. Igaz, hogy nem kellett nagyon nagy dolgokat csinálnunk – festettünk, tapétáztunk, parkettát csiszoltunk –, de ezt mind mi végeztük. Ha van valami munka a ház körül, azt nagyon szívesen megcsinálom, amennyiben aképességeim engedik. Ha nem, akkor is lehet, hogy nekikezdek, csak aztán kell valaki, aki tényleg ért hozzá és befejezi. Azért is szeretem ezt a műsort, mert sok újdonságot tanulok, és próbálunk minél több innovatív, zöldtechnikát bemutatni, például egy csomó mindent megtudtam a napelemekről. Vagy amikor a tél közepe tájékán, az egyik bukóablakunknál felül kiugrott a bukósín, és nem tudtam megcsinálni, pont akkor forgattunk egy gyárban, ahol láttam egy komplett ablak-összeszerelést. Úgyhogy fogtam magam, hazamentem, és mivel tudtam, hogyan rakjákössze, szétszedtem, és úgy már könnyebben vissza tudtam tenni a felső sínt. Igyekszünk a nézőknek is minél pontosabban átadni azt, amiket a szakemberekkel beszélünk.

– Mi érdekli még, ha elfoglaltságain túl van egy kis szabadideje? 

– Mindig azt mondom, hogy én még soha életemben egy percet nem dolgoztam, mert szerencsére a hobbim a munkám. Minden, amit csinálok, az kikapcsol, szórakoztat engem. Persze sokszor leterhelő, és nagyon komolyan kell venni, de mégis a nap végén azt tudom mondani: ma is élveztem, amit csináltam. Egyébként szeretek képregényeket olvasni vagy sorozatot nézni – igaz, utóbbiból nehéz olyat választanom, aminek nem tudom a végét a szinkronmunkák miatt. De például a Trónok harcát kifejezetten szerettem nézni. Fontos még a mozgás, már csak azért is, mert korábban gerincsérvem volt. Akkor gyógytornázni kezdtem, és a mindennapjaimmá vált a sport, most is igyekszem hetente kétszer-háromszor lemenni az edzőterembe. Ott a felgyülemlett stresszt is levezetheti az ember.

– Olvastam, hogy kipipálhatott egy újabb tételt a bakancslistáján: énekelhetett egy Disney-rajzfilmben, méghozzá három dalban is.

– Nagyon szeretem a Disney-meséket, a kislányommal is sokat nézünk, de egyébként is olyan gyönyörűen énekelnek benne – nagy vágyam volt, hogy egyszer én is kipróbálhassam. Ráadásul most három Alan Menken-dalról van szó, aki nyolcszoros Oscar-díjas zeneszerző, és itt az Aranyhaj-sorozatban is ő szerzett bizonyos dalokat. A Disney még a sorozat elején engem választott ennek a karakternek a szinkronjára, akirőlkésőbb kiderült, hogy énekel is. A rendezők adtak egy esélyt, hogy próbálkozzak meg vele – előfordul, hogy a szinkronhang nem tud énekelni, akkor egy profi énekest választanak a feladatra. Énekeltem már többször a színházban, operettet is, de ez mégiscsak más műfaj, és kicsit tartottam tőle, mert nem szeretek kudarcot vallani. Úgy voltam vele, hogy inkább nem merem, mire a feleségem mondta, hogy bolond vagyok, próbáljam meg, legfeljebb azt mondják, hogy „bocs, Roland, de mással vesszük fel". Így hát megpróbáltam, és sikerült: a rendezők elégedettek voltak és a Disney is jóváhagyta, aminek nagyon örültem.