Egyperces

2016.06.06. 11:34

200 millió emberért dolgoztak: Eurovízió a színfalak mögött

Az Eurovíziós Dalfesztivál napjaink egyik leglátványosabb élő szórakoztató show-ja az egész világon. Az idei, svédországi dalverseny két középdöntőjét és fináléját 204 millió néző látta, 42 országban sugározták. A nagyszabású esemény kulisszatitkait Mészáros Tamással jártuk körbe, aki a vokálban erősítette a magyar produkciót. Egy héten át lapunk is a helyszínen követhette a dalfesztivált.

Szükösdi Judit

„Zseniális két hetünk volt Stockholmban, minden művésznek csak ajánlani tudom ezt az élményt" – mondja Mészáros Tamás, a Fool Moon a cappella együttes tagja, aki vokalistaként állt a Globe Aréna színpadára. „Bár a döntő után én is csalódottságot éreztem – azt gondoltam, legalább az első tízbe bejutunk vagy még szebb helyezést érünk el –, de eltelt egy nap és átértékeltem az eseményeket. Hatalmas élményként éltem meg minden egyes percet. Mi nyertünk azzal is, hogy a 19. helyen végeztünk: Freddie és a Pioneer simán győzött a hazai válogatón, majd kijutottunk az Eurovízióra, az első elődöntőből negyedikként mentünk tovább a fináléba, ami úgy gondolom, egy nagyon szép eredmény."

Freddie-t a Fool Moon tagjai közül hárman erősítették vokálban. Molnár Gábor, Mészáros Tamás és Wodala Barnabás. Fotó: eurovision.tv - Anna Velikova

Freddie-t a Fool Moon tagjai közül hárman erősítették vokálban. Molnár Gábor, Mészáros Tamás és Wodala Barnabás. Fotó: eurovision.tv – Anna Velikova

Profi szervezés


„Május elsején, vasárnap érkeztünk Stockholmba, hétfőn már színpadi próba várt ránk. Minden pontos forgatókönyv szerint történt, először egy stúdióhelyiségben beállítottuk a fülmonitorokat, elénekeltük a dalt, három technikus figyelt arra, hogy minél jobb hangzást kapjunk a fülünkbe. Ezután léptünk először a monumentális épület, a Globe Aréna színpadára. Akkora adrenalinlöketet adott a tudat, hogy az előadásunkat 200 millió ember nézi majd, hogy az leírhatatlan. A LED-padlón világítás mutatta, hogy pontosan hova kell állnunk. Lepróbáltuk a Pioneert, minden simán ment, pláne egy ilyen technikai személyzettel. Rögzítették a próbát, amit utána egy vizuális szobában visszanézhettünk. A stáb lehetőséget nyújtott arra, hogy a hangzásra és a látványra is javaslatokat tegyünk. Hihetetlen volt az egész fesztivál alatt, hogy mindenre jutott külön ember, mindenki a maximalizmusra törekedett, és biztosították a feltételeket, hogy mi is a maximumot nyújthassuk. Ilyen szintű felkészültséggel még életemben nem találkoztam. Boldog vagyok, hogy mindezt megélhettem és ezt tudást hazahozhattam" – meséli Tamás. 

Mészáros Tamás és Laura Tesoro belga énekesnő.

Mészáros Tamás és Laura Tesoro belga énekesnő.

Rajongás

Újítást jelentett a dalversenyben, hogy fellépett egy nemzetközi sztár a fináléban. Justin Timberlake amerikai énekes, dalszerző Can't Stop The Feeling című slágerét adta elő. „Tudtuk a forgatókönyvet, hogy mikor érkezik Justin a green roomba a műsorvezetővel beszélgetni, és ráadásul közel is lesz hozzánk. Így bekészítettük a magyar zászlót, ahogy bírtuk, lóbáltuk a háttérben. A versenyzők egyként »átszellemültek« őrült rajongóvá, ahogy belépett a sztár…" – meséli nevetve Tamás. 

Justin Timberlake. Fotó: Eurovision.tv

Justin Timberlake. Fotó: Eurovision.tv

Elképesztő hangzás


A dalverseny résztvevői rengeteget próbálnak a helyszínen. A nézők három élő közvetítést látnak, de mindegyik döntőnek több próbája van, ahol a műsorvezetők szövegei is teljes egészében elhangzanak. A két házigazda, Petra Mede és a tavalyi győztes Mans Zelmerlöw nagyon jól működött együtt – jó poénokat írtak nekik –, imádták őket a nézők. Lapunk először az első elődöntő délutánján figyelhette a próbát, gyakorlatilag végig libabőrösen ültünk az arénában, nem győztünk betelni a látvánnyal és az elképesztő hangzással. 

Eurovízió számokban: 220 ember dolgozott az élő közvetítéseken, 143 km kábelt fektettek le, a színpad súlya 65 tonna, 172 kamionnyi felszerelés, 134 hangszóró volt (345 kW).

Eurovízió számokban: 220 ember dolgozott az élő közvetítéseken, 143 km kábelt fektettek le, a színpad súlya 65 tonna, 172 kamionnyi felszerelés, 134 hangszóró volt (345 kW).

Együtt lélegeztek


Az esti, élő elődöntőre Tamás így emlékezik: „Ott voltunk már közel két hete, mindennap többször végigénekeltük a Pioneert. Az iszonyatos koncentrálás, a sok belefektetett munka akkor este tetőzött bennünk és kirobbant… Tudtuk, hogy átjött a közönségnek is. Óriási összhangot éreztünk, egyként lélegeztünk, együtt mozdultunk. A green roomba menet a könnyeimmel küszködtem, ott összeborultunk a többiekkel. Katartikus élmény volt, ahogy kimondták: Magyarország továbbjutott."

 

A pihegőben egyébként nagyon finom bort kínáltak a versenyzőknek, Tamás szerint kiváló volt a feszültségoldásra, ami aztán különösen jól jött a fináléban…

 

Így dolgoztak az újságírók


Közvetlenül a Globe Aréna mellett, a Hovet sportcsarnokban kapott helyet az 1500 újságíró befogadására alkalmas sajtóközpont. Lapunk elsősorban innen követte az eseményeket, és akárcsak az arénában, itt is hatalmas buli volt – a munka mellett, természetesen. Zászlók színes kavalkádja borította az asztalokat, mindenki a saját nemzete színeit viselte, a döntőre még arcfestést is kérhettünk, mi éltünk a lehetőséggel. Egy osztrák kolléga ingyen öleléseket osztogatott a finálé előtt, hozzánk „szomszédok vagyunk!" felkiáltással rohant oda. Mindenki felállva énekelte a saját országa dalát, tucatnyi operatőr gyűlt össze az éppen „aktuális" asztalnál, hogy megörökítse a pillanatokat.

Élménybeszámoló


A Stockholmban töltött napokról élménybeszámolót a június 9-én jelenő Szabadidő magazinunk 14–15-ös oldalán olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!