Digitália

2022.12.13. 06:00

Ezeket az újraértékesített mobilokat adják-veszik a Rejoynál

A Samsung Galaxy S10 Plus, az iPhone 7, az iPhone SE 2020-as kiadása, valamint az iPhone 8 vezeti a listát.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Maples Images

Szeptember végi magyarországi indulása óta az eMAG pénzügyi befektetését élvező piactér, a felújított okostelefonokat kínáló Rejoy 200 ezer eurót, vagyis csaknem 83 millió forintot fizetett ki azoknak a hazai ügyfeleknek, akik a cég piacterén keresztül értékesítették okostelefonjaikat.

Ezektől a telefonoktól válik meg a legtöbb ügyfél

A belső statisztikák szerint a magyar ügyfelek a legnagyobb számban a Samsung Galaxy S10 Plus okostelefont adják el a cég piacterén. A második leggyakrabban értékesített telefon az iPhone 7, a harmadik az iPhone SE 2020, a negyedik pedig az iPhone 8. Az ötödik helyre a Huawei P20 okostelefonja futott be.

Főleg felújított iPhone-ra vadásznak a magyar vásárlók

A karácsonyi eladások érezhetően felpörögnek a Rejoynál is, mivel december első hetében négyszer annyi készüléket vásároltak a piactéren a magyarországi ügyfelek, mint egy hónappal korábban. A hazai vásárlók körében az Apple készülékei a legnépszerűbbek: a gyártó telefonjai közül az iPhone 11, az iPhone SE (2020) és az iPhone 7 típusokat rendelik a legtöbben.

Szintén sokan választják az iPhone 12 minit és a felsőkategóriás iPhone 13 Pro is a legnépszerűbb modellek között van. Az utóbbi készülék felújított példányainak népszerűsége nem meglepő, hiszen a kedvezőtlen gazdasági helyzetben az új darabok ára jelentősen emelkedett idén ősszel, a legújabb, iPhone 14 Pro több modellje gyakorlatilag hiánycikknek számít. A Samsung telefonjai közül a legtöbben a Galaxy S10 és Galaxy S21 típusokat rendelik a Rejoytól, a Huawei-mobilok közül pedig a P30 Pro a legnépszerűbb.

Nemzetközi trendeket követ a hazai felújítottmobil-piac

A felújított Apple és a Samsung készülékek népszerűsége a Rejoynál a nemzetközi trendekbe illeszkedik: a Counterpoint tanácsadó cég idei kutatása szerint globálisan is e két márka készülékeit keresik a legtöbben a felújított mobilokat vásárlók közül. Indulása óta a Rejoytól a legtöbb felújított okostelefont Budapestről/Pest megyéből, Győr-Moson-Sopron megyéből és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből rendelték meg.

A december 23-ig megrendelt készülékekre a vállalat a szokásos 12 hónap helyett 24 hónap garanciát biztosít, illetve a szokásos 30 nap helyett 100 napos ingyenes visszaküldési/elállási lehetőséget biztosít a vásárlóknak.

Így működik a felújított okosmobilok piactere

A Rejoy.hu-n értékesített összes mobiltelefont szakemberek ellenőrzik egy 30 lépéses tesztelési folyamat során, és ha szükséges, javításokat is végeznek rajtuk, így a telefonok második esélyt kapnak, hiszen a felújított készülékek alig észrevehetően különböznek az újaktól. A piactéren elérhető telefonokat esztétikai állapotuktól függően négy kategóriába (Újszerű, Kiváló, Nagyon jó, Jó) sorolják, azonban mindegyik készülék megbízható és magas minőségi színvonalat képvisel, és mindegyikhez azonos garancia jár. A telefonok adatlapjain mindig megtalálhatók konkrét fotók is az adott készülékről, a vásárlók pedig a Rejoy által biztosított dobozban, SIM-tűvel és új adatkábellel kapják kézhez a felújított készüléket.

A Rejoy ingyenes szállítást biztosít a magyar ügyfeleknek: a vásárlók a megrendelés visszaigazolásától számított átlagosan 1–3 munkanapon belül megkapják a megrendelt felújított telefont. Magyar nyelvű, online ügyfélszolgálatuk hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között érhető el e-mailben és a Rejoy Facebook, Instagram platformjain.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!