Röpködnek a mínuszok

Ott állunk a mérleg előtt és eszembe jut Einstein, a relativitás és az a nagy okossága, hogy „a világegyetem káosz, mégis racionális törvények uralják.” Gergő hozza a centijét és mindenkit ráparancsol a mérlegre, minden héten ez lesz, jobb, ha készülünk. Ez mindenképp egy hasznos infó, mert a meglévő fogyókúrás rutinommal, tudom úgy súlypontozni a napot és a hetet, hogy a mázsálás pillanatában a legoptimálisabb legyen (értsd: legkevesebb) a súlyom. Sok kedvem nincs a hacacáréhoz, mert eszembe jut a sok tiltott gyümölcs, ami a tápcsatornámban végezte és végképp nem hiányzik a szégyen. Azt a stratégiát találom ki, hogy én leszek az utolsó, és ha nem sikerült megszabadulnom némi dekáktól, legalább a szánalom miatt számíthatok a diszkrécióra.

Formabontó társaim Fülig Jimmyként újságolják, hogy mennyi zsírt égettek el magukból egy hét alatt. 1-2-3-4-5 kiló között mindenkinek vannak veszteségei, a rekorder Formabontó Miki, aki 5 kilót dolgozott le magából. Úszik a csapat a boldogságban. Egy hét kitartó meló és számokban mérhető az eredmény.

Utolsónak somfordálok a mérleghez, próbálok arra koncentrálni, hogy minden sejtem a kilégzés állapotában legyen. Két kiló! Mínusz KÉT kiló! Fogytam! Két kilót fogytam egy hét alatt!

Madarat lehetne fogatni velem. Én csináltam, az én akaraterőmmel. Kiizzadtam magamból két kilót EMBEREK! Naná, hogy szaladok Laci edzőhöz és újságolom…

Annyira felpörgök és annyira könnyűnek érzem magam, hogy kiszaladok a töltésre és futkározok még egy picit! Ahogy S. Norbert közlekedési rendőrből lett fitneszcápa mondja: Égjen a zsír! Zsír!