A főnök rossz napja

Az előbbire két hetet hagy, állítja, addigra elmúlik, a derékra kímélő gyakorlatokat ír elő. Mondják is a lányok az öltözőben, hogy nem tudna olyat kérni, amit ne tennének meg neki…

A csapat és Laci edző harmonikus kapcsolata fölött viszont legutóbb megjelentek a bárányfelhők. Minden porcikánkon éreztük, hogy a romantikus szakaszt lezárta és elkezdődött a realizmus kora. Egy viszonylag egyszerű, három gyakorlatból álló feladatsort produkáltunk neki, majd jött a vicces kérdés: „Na, ebből mennyit fogtok csinálni?”

Az egyik Formabontó bekiáltotta a tízet, amivel mindent vitt. És Laci nem viccelt: tízszer egymás után kiszenvedtette belőlünk. Mielőtt atomjainkra hullottunk volna, átlátta a sunyiságot, amivel meg akartuk nyerni a számháborút és elkezdett vezényelni. Húztuk-vontuk magunkat a szőnyegen, de kipréselte a normát.

Az utolsó szusszal bátorra fáradtam magam és megkérdeztem: „Laci, mi a baj? Rossz napod van?” Nincs rossz napja. Érvel: „Az előző csoporttal is ezt csináltattam.” És a vita ezzel részéről lezárva.

A szeretetbonbonokat mégis megszavazzuk neki, mert többünknek sikerül átlépni a korlátainkat. Formabontó Ildikó például könnyedén belefért abba a kis fekete ruhába, amit ősszel csak cipőkanállal tudott felvenni. Formabontó Ottó az óra végén annyira lelazít, hogy ledobja magát spárgába.

A magam szerényebb sikere, hogy lyukasztó Gézához járultam ma, hogy hozza el a készletét, mert lyukak hiányában nem tudom továbbhúzni az övemet.
És ez nem panasz, hanem dicsekvés.