Hallgassa élőben!
Fotó: Ripost

Kiderült, pontosan mi okozta Sas József halálát

Lánya az utolsó pillanatban is fogta édesapja kezét.

Legördült a függöny, többé nem ontja a színpadon a poénokat a 20. század egyik legnépszerűbb magyar nevettetője, Sas József. Az utánozhatatlan humorista szervezete szombaton éjjel feladta a harcot, 82 éves korában örökre lehunyta a szemét.

Sas József özvegye, Komjáti Zsuzsa és közös lányuk, Ágnes összeroppant a halálhír hallatán. A Bors munkatársa többször is beszélt velük vasárnap, végül Ágnesnek sikerült összeszednie a gondolatait, és beszámolnia a történtekről.

1939–2021
Sas József Polacsek József néven született Békéscsabán 1939-ben, 1957-ben végzett a Rózsavölgyi Kálmán Színiiskolában, ezután a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. Tagja volt 1958-tól a Békés Megyei Jókai Színháznak, 1959-től a Pécsi Nemzeti Színháznak, 1960-tól a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, 1966-tól pedig a kecskeméti Katona József Színháznak. 1973 óta a Mikroszkóp Színpad művésze, melynek 1985–2009 között igazgatója is volt. A rádió- és tévékabarék állandó közreműködője, számos nagylemeze jelent meg, több önálló estnek írója, valamint előadója volt. Művészetét számtalan díjjal ismerték el, 1980-ban SZOT-díjat kapott, egy évvel később Jászai Mari-díjas lett, majd elnyerte a Karinthy-gyűrűt, 1985-től érdemes művész. Tíz évvel később a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, megkapta az Erzsébet-díjat, majd 2003-ban a Kiváló Művész Díjat.

„Hajnalban ment el szívelégtelenségben. Nem bírta a szíve ezt a sok mindent. Ehhez adódott hozzá a Covid és a tüdőgyulladás”

– mondja sírástól elcsukló hangon a művész lánya, aki rendkívül szoros lelki kapcsolatban volt édesapjával.

„Bent voltam nála, amikor meghalt, kaptunk engedélyt, hogy ott legyek. Ott álltam mellette, fogtam a kezét. Békés volt az arca, szépen borotvált

– mondta zokogva.

– Elbúcsúztam tőle, zsidó és keresztény imát is mondtam érte. Tudtam, éreztem, hogy meg kell látogatnom, mert ezt akarja. Bár voltak kétségeim is azzal kapcsolatban, hogy mit szeretne. Nem voltam benne biztos, hogy a jelenlétem milyen hatással lesz rá. Maradni akar vagy menni? Végül úgy éreztem, inkább menne. Telis-tele volt teremtő energiákkal, de a test, amiben élt, már fáradt volt ehhez. Mennie kellett. Tegnap nagyon sokat beszélgettem vele, ontotta magából a dalokat… Úgy éreztem, segítek neki a jelenlétemmel, nagyon nehezen akart elszakadni, mi különösen közel álltunk egymáshoz.”

Vészjósló álom

A kineziológusként dolgozó Sas Ági azt mondja, több olyan látomásszerű álma volt, amely jelezte a hamarosan bekövetkező tragédiát.

„Nagyon sok üzenetet kaptam tőle. Egy hónappal ezelőtt volt egy álmom, amikor láttam őt. Egészségesen állt egy kórház folyosóján, kórházi ruhában. Mondtam neki, hogy »papóka, te egészséges vagy?«. Aztán lenéztem, és láttam, hogy az ágyon fekszik a teste, akkor tudtam, elment. Kineziológus vagyok, spirituálisan érzékeny ember, talán ezért volt ez az álmom is. Most nagyon nehéz nekünk – teszi hozzá sírva Ágnes –, nehéz lesz a gyászt feldolgozni, de erősnek kell lennünk.

Azon fogunk dolgozni, hogy Sas József emléke soha ne halványodjon el, hogy az a rengeteg munka, amit a művészetbe ölt, ne legyen hiába.”

Nem lehet elfelejteni

A művész lassan két éve vonult el a nyilvánosság elől, azután, hogy egy thaiföldi nyaraláson agyvérzést kapott. A lábadozás alatt azt tervezte, hogy visszatér a színpadra, de erre egyre kevesebb esélye volt a koronavírus-helyzet miatt. A karanténban minden óvintézkedés ellenére elkapta a koronavírust. Kollégái, Nyertes Zsuzsa, Beregi Péter és Heller Tamás arra készült, hogy február 15-én a Fészek Klubban új kabarét mutatnak be Az ördög ürgéje címmel. Sas erre már nem tudott készülni, de nagyon várta a bemutatóját.

Nyertes Zsuzsa a Bors munkatársától értesült a tragikus hírről. A döbbenettől pár másodpercig megszólalni sem tudott.

„Elfogytak a könnyeim, annyi kollégáért ejtettünk már könnyet. Minden hétre jut valami szörnyűség, ezt nem lehet elviselni”

– mondta akadozó hangon.

„Ha a vírushelyzet engedi, folytatnánk a Fészek Klubban, amit ő elkezdett. A legmagasabb szinten. Fantasztikus munkát végzett, ahogy ő össze tudta kovácsolni a társulatot, mint igazgató, mint rendező, mint kolléga, úgy nem tudta senki más. Nem lehet őt elfelejteni, a halálon túl is tovább fog minket nevettetni. Nagyon sajnálom, hogy elment, nagyon sajnálom a családot is” – tette hozzá.

Baranyi László saját bevallása szerint régen sírt utoljára, de most az ő lelkében is eltört valami.

„Hatvannégy évnyi barátság és több mint 30 évnyi közös munka kötött össze bennünket. Kegyetlen a sors! Soha nem felejtem el a parázs vitáinkat, a sok beszélgetést és a tartalmas együtt töltött időt. Utoljára karácsony előtt beszéltünk telefonon. Most is hallom a hangját, ahogy arról beszél, hogy hamarosan együtt térünk vissza a színpadra, mert már összeállt a fejében a műsor” – mondta a 93 éves színművész.

Varga Ferenc József szakmai és emberi atyjának tekinti a kabarékirályt.

„Éppen a napokban nézegettem a Mikroszkóp Színpad régi képeit, és elém kerültek azok a képek is, melyeken Sas Józseffel szerepelek együtt. Nagyon erős akaratú ember volt, aki mindig az élet és a vidámság mellett állt ki. Élni akart. Mióta beteg volt, nem mertem meglátogatni a kora és az állapota miatt, hiszen tudtam, hogy vigyázni kell rá. Már bánom, hogy telefonon sem hívtam fel, jó lett volna még hallani a hangját” – nyilatkozta.

Hozzászólások

hirdetés
Jótanácsokkal segítik a versenyzőket A Dal 2021 házigazdái
Most érkezett: meg kellett műteni Fülöp herceg szívét
A Buckingham-palota régen adott hivatalos tájékoztatást II. Erzsébet férjének állapotáról.
Megérkeztek a Szputnyik-oltóanyagok Magyarországra (videó)
Amint a Nemzeti Népegészségügyi Központ rábólint, az oltóanyagok azonnal felhasználhatóvá válnak.
A Louvre visszakapott két reneszánsz műtárgyat 40 évvel ellopásuk után
A sisakot és egy páncéling hátrészét 1922-ben hagyományozta az intézményre a Rothschild család, és 1983. május 31-én lopták el máig nem tisztázott körülmények között.
Dantéra és Francescára emlékeznek öt kontinens egyetemei
Dante Alighieri halálának 700. évfordulójára és főművében, az Isteni színjátékban szereplő Francesca da Riminire emlékeznek március 8-án.
Gyász
Zágoni András (Zaza) 8 éve már, hogy szíved nem dobog, Nagy az üresség, mit távozásod hagyott. A léted az életben, oly sok erőt adott, Az ember tőled, mindig csak jót kapott.... Szerető családod
,,Hittünk, bíztunk, reménykedtünk, hogy tévedés talán, rettenetes a fájdalmunk, hogy nem élhetünk együtt tovább. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BERKI CSABA életének 66. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 5-én, pénteken 13 órakor lesz a hegyeshalmi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Végsőt dobbant a szív, az élet véget ért. Angyaloknak szárnyán a lelke békességbe ért.” Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy rokonunk, HORVÁTH JENŐNÉ szül. Kámfor Rozália életének 91. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. március 6-án, szombaton 15.30 órakor lesz a nagybajcsi temetőben. Engesztelő szentmise 14.45 órakor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését, és a szertartáson a járványügyi előírások betartását kérjük. A gyászoló család
,,Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Minket örökre itt hagytál. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem és édesapánk, HORVÁTH LÁSZLÓ ,,Piros életének 60. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 5-én, pénteken 15 órakor lesz az óvári temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IVÁNKOVICS KÁROLYNÉ szül. Szabó Gizella életének 99. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. Gyászoló család
,,Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. Összetört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk, nagybátyám, apósom, rokonunk és barátunk, ILLÉS TIBOR életének 88., házasságának 60. évében csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2021. március 8-án, hétfőn 13 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójától. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
,,Megpihenni tértél, elhagyva a fájdalmat, amelyet türelemmel viseltél magadban. Hiányod elviselni nagyon nehéz, míg élünk, megtart szívünkben az emlékezés. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, vejem, sógorom és rokonunk, NÉMETH FERENC a KISALFÖLD VOLÁN dolgozója életének 57. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021.március 5-én, pénteken 15.30 órakor lesz a tőzeggyári temetőben. Előtte, 15 órakor engesztelő szentmise kezdődik a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt. Megpihent a két kéz, amely mindig csak adott, soha semmit nem kért, és el nem fogadott. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága nagyapánk, dédapánk, apósunk és rokonunk, PETROVITS OTTÓ életének 85. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. március 8-án, hétfőn 15 órakor lesz a győri Szentlélek-templom altemplomából, szentmisével egybekötve. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az Ő nevéért.” (Zsoltárok könyve) Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Jó, Szeretett Édesanyám, Nagymamánk, Anyósom, Keresztanyánk és Rokonunk, PINTÉR GYULÁNÉ szül. Füleki Mária rábapordányi lakos életének 75. évében, hosszú, türelemmel viselt betegsége után, 2021. február 27-én szerettei körében hazatért Mennyei Atyjához. Temetése 2021. március 8-án 13 órakor lesz a rábapordányi temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 12.15 órakor lesz a helyi Közösségi Házban a templom felújítása miatt. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és lelki üdvéért imádkoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ GYULA nyugalmazott MÁV-főfelügyelő volt kimlei, majd mosonmagyaróvári lakos életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
,,Örök az arcod, nem száll el a szavad. Minden mosolyod a szívünkben marad. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk és rokonunk, VÖLCSEI LÁSZLÓNÉ szül. Zimmerer Kornélia életének 77. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 5-én, pénteken 15 órakor lesz a mosoni temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik drága szerettünk, SZABÓ JÓZSEFNÉ szül. Mészáros Rozália temetésén megjelentek, és gyászunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk továbbá a Kovács Kegyelet Bt.-nek, a Szent Márton Nyugdíjasház dolgozóinak, valamint dr. Miklós Rozália háziorvosnak és Varga Zsuzsanna házi gondozónak áldozatos munkájukért. A gyászoló család
,,Hosszú volt az út, mely most véget ért, fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk, apósom, papánk, dédink, keresztapánk és rokonunk, SZABÓ PÉTER asztalosmester életének 89. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. március 5-én, pénteken 13 órakor lesz a kónyi temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 12.15 órakor a helyi templomban. Köszönetet mondunk a döri Katalin Otthon és Gondozóház vezetőinek, valamennyi dolgozójának, akik ápolták és szerető gondoskodással vették körül. Továbbá köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Hosszú volt az út, mely most véget ért, fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, a szeretetünk elkísér égi otthonodba. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Édesanyánk, Nagymamánk, Dédmamánk, Ükmamánk, Anyósunk, Keresztanyánk és Rokonunk, ÖZV. LAMPERT JÓZSEFNÉ szül. Troll Rozália életének 88. évében csendesen elhunyt. Temetése szűk családi körben 2021. március 4-én, csütörtökön 15 órakor lesz a rajkai temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Teljes szívünkből köszönjük a döri gondozóház nővéreinek, valamint orvosának az áldozatos és messzemenőleg szeretetteljes munkáját. Lampert mama családja