2015.09.07. 12:47
Mégis vetíthetik a tragikus üzemomlásról szóló filmet Bangladesben
Korábban egy helyi bíróság azzal az indoklással tiltott be, hogy a textilüzem katasztrófáját felidéző produkció rossz hatással lehet a textiliparban dolgozókra.
Engedélyezte a bangladesi legfelsőbb bíróság a Rana Plaza című film bemutatását, amelyet korábban egy helyi bíróság azzal az indoklással tiltott be, hogy a textilüzem katasztrófáját felidéző produkció rossz hatással lehet a textiliparban dolgozókra.
A 2013-as üzemomlásnak 1135 halálos áldozata volt Bangladesben. A több mint kétórás film szeptember 4-én debütált volna az ország több mint száz filmszínházában. Az alkotás egy 19 esztendős textilmunkás, Reshma Akhter megmentését ábrázolja.
Egy bangladesi bíróság augusztus végén döntött arról, hogy fél évre betiltja a film bangladesi és külföldi vetítését. Nazrul Islam Khan, a film rendezője arra hivatkozva fellebbezett, hogy korábban a cenzúra által kegyetlennek minősített jeleneteket kivágta a produkcióból, és a filmet így a cenzúrahatóság jóváhagyta. Emellett megjegyezte, hogy alkotása a tragédia közepette a bátor helytállást hangsúlyozza.
A Rana Plaza a főváros, Dakka egyik elővárosában, Szavarban állt és öt nyugati exportra dolgozó ruhagyár is működött benne. Amikor az épület 2013. április 24-én váratlanul kártyavárként összeomlott, több mint háromezer munkás dolgozott az üzemekben. A vizsgálat eredménye szerint az épület az illegálisan felhúzott emeletek és a nehéz gépek súlya alatt omlott össze.
A bangladesi ruhaipar évente 25 milliárd dollár értékben termel exportra, bár a munkások havi átlagfizetése mindössze 72 dollár. A textilipar négymillió embernek ad munkát az országban, főleg vidéki nőknek.