Boldogságra hangolva

2016.03.26. 15:15

Ég veled, Johan Cruyff!

Szókimondó, de őszinte; zseniális, de alázatos – röviden összefoglalva ilyennek láttam a holland varázslót. Cruyff azzal lopta be magát sok Barca-drukker szívébe, hogy a madridiakat elutasítva, Katalóniába igazolt és igazi katalán lett. Majd edzőként a Dream Teamet vezetve bizonyította, bármire képes ez a csapat. Sorolhatnám még az érdemeit, de ami nekem, vérbeli culénak talán a legfontosabb, példát mutatott, hogy mit kell tennem, ha a legjobb akarok lenni.

Váratlan sokk és emlékezés

A hónap az apró örömök élvezetéről szól. A feladatok ehhez kapcsolódóan azt kérik, hogy gyűjtsük össze - akár fényképezzük is le - milyen örömök értek bennünket aznap.
Én is elkezdtem gyűjteni a fotókat, már a bejegyzésnek is nekiálltam, ám az egészet félretettem, amikor olvastam a szörnyű hírt: meghalt Johan Cruyff.
Számomra a Barcelona egy család és fáj elveszíteni egy tagját. Cruyfftól személyesen én is nagyon sokat tanultam, rengeteget olvastam róla és tőle. Minden megszólalásával nevelt valamire, az egyik legnagyobb lecke, amit tőle kaptam, az volt, hogy „egy labdád van, annak kell nálad lennie”. Ki tudja, ő mire gondolt, amikor ezt mondta… Én arra, hogy egy életünk van.

Ezért úgy döntöttem, most inkább azokat a dolgokat gyűjtöm össze, amikkel Johan Cruyff örömet szerzett nekem, a pályán, a partvonal mellett edzőként, a nyilatkozataival, a cikkeivel, vagy csupán a megjelenésével. 

Megérkezett a csoda a Camp Nouba és örökre ott is maradt


Cruyff bármikor betette a lábát Katalóniába, felhúzta a padlóról az FC Barcelonát. Játékosként az Ajaxtól a Real Madreid is megpróbálta elcsábítani, de mivel ő nyíltan ellenezte a Franco féle diktatúrát és ki is mutatta ellenszenvét a rezsim favorizált csapatával szemben, elutasította az ajánlatott.
Hamarosan aztán Barcelonába költözött és fiát is a régió (szerintem inkább ország) védőszentjéről Jordinak nevezte el. 

„Ha mind a 175 000 Baecelona-tag (socio) estéről estére sorbab állna, hogy megmasszírozza fáradt lábát, vacsorát készítsen neki, majd betakargassa az ágyában, vagy ha a montanyái 18-lyukas, dimbes-dombos golfpályáján mindig ők cipelnék az ütőit, és éves fizetésük 50 százalékát felajánlanák a mesternek... nos, mindez akkor is nagyon kevés lenne, hogy viszonozzák Johan Cruyffnak mindazt, amit a klub köszönhet neki” - írja Graham Hunter a Barcáról szóló könyvében a legendáról.
Szerinte a csapat legnagyszerűbb sikerkorszakát is átjárja a Cruyff-DNS. És milyen igaza van... A holland zseni ugyanis irányt mutatott az egyesületnek a pályán és minden egyes tagjának megtanította, hogyan viselkedjen azon kívül.

A Barcelona nem csak hangoztatja magáról, hogy több, mint egy klub, de hű is  jelmondatához. A világon mindenhol vannak szurkolói és bizton állíthatom, hogy most minden egyes országban akad valaki, aki gyászolja őt.  Nem csak arra ébresztett rá sokezer embert (nem túlzás, inkább alábecsültem, milyen sokakra lehetettek hatással gondolatai), hogy csak egyszer élünk, de legalább ugyanennyien merítenek erőt az ő kitartásából, az örök küzdelméből.

A pofonokat állni kell

Én nem tudom, milyen a világ legjobbjai közé tartozni, olyan hatalmas zseninek lenni, hogy a Föld másik felén egész éjszaka virrasztanak az emberek, csak azért, hogy láthassanak játszani. De azt tudom, hogy neki, aki mindent erre, a focira és a sikerre tett föl, neki sem volt könnyű; nem volt könnyű, amikor nyolc év hűséges és alázatos edzői munka után, éppen edzéshez készülődve az öltözőben, játékosai előtt rúgta ki az alelnök, Joan Gaspart, aki annak idején a reptéren fogadta a híres játékost; nem volt könnyű, amikor Rosell elnök addig bizonygatta, hogy nem létezik tiszteletbeli elnök titulus a klubnál, amíg végül vissza nem adta a címet; nem volt könnyű szembenéznie a rákkal, nem volt könnyű harcolni, de ő nem adta fel és végig szem előtt tartotta, hogy hány embernek lehet példa, így sosem hagyta abba a cikkek írását - és nem volt könnyű meghalni. 

Mivel mindig is imádtam a labdarúgást, sokat tanultam belőle, a leckéket pedig a mindennapi életben hasznosítottam. Cruyfftól kaptam a fő motivációmat is. Éppen a közelmúltban olvastam a honlapján egy írását, nem voltam jó hangulatban, mivel nagyon nehéz helytállni a munkában és az egyetemen is, állandóan fáradt vagyok és szinte mindenről le kellett mondanom, hogy e két fronton bizonyítani tudjak. A cikk címe pedig ez volt: Csak a legjobb elég jó.

Mintha nekem írta volna, mintha tudta volna, hogy szükségem van rá, hogy valaki megmondja, szedjem össze magam, mert nekem a legjobbnak kell lennem és addig még nagyon hosszú az út.

Johan Cruyff megmutatta, hogyan kell a legjobbá válni.

Johan Cruyff megmutatta, hogyan kell a legjobbá válni.

A világ tetején

Hatalmas boldogság, hogy játékosként 14 év után újra bajnok lett vele a Barca, sőt. edzőként is felrázta az együttest és annak történetében először BEK (bajnokcsapatok Európai-kupája) győzelmet ünnepelhettek Katalóniában.

Örömet okozott remek játékával (még ha csak felvételeken láthattam is), a hihetetlen legurítós tizenegyesével, a pimasz cseleivel. nyílt őszinteségével, sosem felejtem el, hogy Ronaldo 3. Aranylabdája után a maga is háromszoros győztes Cruyff azt nyilatkozta, hogy innentől kezdve már nem lehet komolyan venni a díjat. Imádtam, hogy bátran kritizálta szeretett klubja legjobbjait, de nem félt a riválisoktól sem. És az ő szava sokat nyomot a latba.

Hatalmas öröm, hogy csapatával 5-0-ra megverték a Real Madridot a Bernabeuban, hogy megteremtette a Dream Teamet, hogy letette a cantera, a Barcelona legnagyobb értékének, a La Masia akadémiának oktatásának alapjait, hogy meglátta és megbízott Pep Guardiolában és megtanította őt rá, hogyan legyen ésszel és technikával jobb minden izmos, erős játékosnál és még nagyobb öröm, hogy megteremtett azt a világot a csapat edzőpályáira, amiben az olyan istenadta tehetségek, mint Iniesta és Xavi a legjobbak közé emelkedhettek és nem dobták ki őket azért, mert túl alacsonyak, vagy lassúak voltak gyerekkorukban.

Másodedzője, Charly Rexach korábban így emlékezett közös barcelonai munkájuk kezdetére: „Amikor Cruyffal együtt megérkeztünk a Barcelonához, hogy átvegyük az irányítást, az lebegett a szemünk előtt, hogy olyan futballt honosítsunk meg, amely bennünket is inspirált. Rinus Michels futballját. Sikerült - de mindennek ára volt.”
Ilyen az élet, semmit nem adnak ingyen, de nem mindenkinek sikerül megvalósítania a céljait. Amikor elkezdtem itt dolgozni, az lebegett a szemem előtt, hogy én legyek a legjobb és hogy olyan cikkeket írjak, amiket én is olvasni akartam, de nem találtam meg őket egyetlen lapban sem. 

Most, hogy újra elővettem a róla és a Barcáról szóló könyveimet, az egyikben egy érdekes bekezdésre bukkantam. Arról írtak, hogy Johan Cruyff, aki pénzt kért az interjúkért, milyen szívesen beszélt az újságírókkal, ha az alapítványáról volt szó, ami mozgáskorlátozott gyerekeken segít. Ezt a lehetőséget, hogy készítsek interjút, már örökre elszalasztottam. A többit nem fogom!

Az ember azt hiszi, az olyanok, mint Johan Cruyff sose halnak meg és talán így is van... Tudhatott valamit, amikor azt mondta, „ha úgy vesszük, valószínűleg halhatatlan vagyok”. A Barcelona, az Ajax, a holland és a katalán válogatottak drukkereinek és talán minden focirajongó szívében örökké élni fog és ott lesz minden meccsen.

Nyugodj békében Mester!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!