Kirakatperek és statáriális kivégzések

A mosonmagyaróvári gyilkos sortűz, a vagongyári munkástanács átértékelődése, börtön egy szórólapért, viccből felvett egyenruháért, halál fegyverrejtegetésért. November 4. nemzeti gyásznap Magyarországon. A szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján az áldozatokra emlékezünk. A kádári diktatúra szószegéséről és az 1956 utáni megtorló intézkedéseiről beszélgettünk Bana József (felvételünkön) győri főlevéltárossal, aki elmondta: Győr a forradalom másik fővárosa, hangzik el sokszor. Ennek alapját leginkább az adja, hogy itt alakult meg a Dunántúli Nemzeti Tanács, amelyhez még a tiszántúli szakadár megyék is csatlakoztak. A kádári propaganda 1957 májusában már mintegy ellenkormánynak állította be, vezetői közül Török István folyamatosan egyeztetett Nagy Imrével.

– A megtorlásnak hónapokig nincsenek biztosítva a személyi feltételei. November 4-én a Vörös Hadsereg bevonul Magyarországra és eltiporja a forradalmat, de a diktatúra megerősödéséhez hónapok kellenek. A vagongyári munkástanács még 1957 májusában is ülésezik – folytatta Bana József, a városi levéltár igazgatója.

Szigethy Attila reményei

Lélektanilag azonban azonnal kezdetét vette: kihirdették a statáriumot, fegyverrejtegetésért bárkit ki lehetett végezni. Végül 1957 tavaszán indul be a gépezet, nyáron tombol és nagyjából két és fél évig tart, akárcsak az országban. Eleinte az ügyészségek ingadoztak, erőlködtek. A rendőrség és a hadsereg között ellentétek voltak. Előfordult, hogy egy-egy letartóztatottat többször is szabadlábra helyeztek, míg végül a börtönben kötött ki.

Az Államvédelmi Hatóságot feloszlatták, az új katonai szervek közül a Munkásőrség lassan és minimális létszámmal alakul meg. Az ekkor létrejött karhatalomnál is ez a helyzet. Az állapotokat jól jelzi, hogy a Dunántúli Nemzeti Tanács vezetője, Szigethy Attila sokáig reménykedik abban, hogy egyfajta kiegyezés lesz Nagy Imre hívei és a kádári erők között,

és az oroszok hazamennek. Az óvári városi tanács véleménye szintén sokat keményedik, hónapokkal később, 1957 tavaszára változik meg végleg.

Sortűz és lincselés

A kirakatperek mellett számtalan statáriális kivégzés történik, ezekről az újságok be sem számolnak. Kirakatper lett az óvári vérengzésből is. A határőrség, a zöld ÁVH által leadott sortűznek aszerint 55 áldozata volt és vagy kétszáznál is több a sebesült. Természetesen az áldozatok létszáma azóta is vita tárgya. A sortűz után az elkeseredett gyászolók három ÁVH-st meglincseltek. Az óvári bűnper elítéltjeinek többsége egyébként győri. Kirakatper lett a vagongyári munkástanács ügyéből és ugyancsak nagyszabású perre készültek Szigethy Attila esetében, ám az ő öngyilkossága ezt megakadályozta.

Egy mérnököt az 1956-os stencilezett és egyéb nyomtatványok gyűjtéséért (429 darab), valamint a saját maga által vezetett naplóért börtönöztek be. Egy kajárpéci lakos azért került rács mögé, mert felvette a csendőregyenruhát és elsétált vele a kocsmába. Török István, a győri események kiemelkedő alakja a szovjetek bejövetele után Amerikába menekült, ám elhitte Kádár amnesztia-

ígéretét és hazatért. Már a határon összevissza verték és végül 1958 december 2-án kivégezték. Az egyik legismertebb esetben, a Földes-perként, az úgynevezett óvári bűn-

perben nevezett ügyben Tihanyi Lászlót, Földes Gábort, Gulyás Lajost, Kiss Antalt, Tihanyi Árpádot, Weintráger Lászlót, Czifrik Lajost, Zsigmond Imrét ítélte halálra a vérbíró.

Sopron átmegy a határon

Győr a megtorlásban is regionális szerephez jutott, ugyanis az itteni bíróságon tárgyalták a tataiak, vasiak, zalaiak ügyeit. Sopron szerepe is jelentős volt. A határ menti, a vasfüggöny melletti településeket nem fejlesztették, lakosságuk csökkent, míg a megyeszékhely Győrbe sokakat telepítettek, stratégiai ipari központ volt. Sopronból 1956. október 23., a határok megnyílása után tömegek, becslések szerint az 1949-ben 36 ezres városból mintegy 7 ezer ember távozott Nyugatra. Komplett osztályok lépték át a határt, például az erdészeti egyetemről, akik aztán később alapjait képezték a kanadai erdészeti képzésnek. Tehát aki nem értett egyet a rendszerrel, onnét hamar távozott.

A rendszerváltoztatásig bűnhődtek

Magyarországon a megtorlás mintegy 35 ezer embert érintett. Az 1962-es általános amnesztiában a forradalmi cselekmények miatt elítéltek 90 százaléka szabadult, de például a győri mártírok családjai egészen a rendszerváltoztatásig megfigyelés alatt álltak, hátrányos megkülönböztetésben részesültek, nem kaptak útlevelet, gyermekeik nem mehettek a felsőoktatásba tanulni.