Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

200 millió a soproni Kecske templomnak

Aláírták a soproni Bencés Kecske Templom és Kolostor támogatási szerződését csütörtökön.

A Bencés templom Magyarország egyik legnagyobb középkori belvárosának főterét díszíti, Sopron egyik országos ismertségű, meghatározó nevezetessége, falai között 1622-ben és 1681-ben királynét, 1625-ben III. Ferdinánd királyt koronázták meg, több alkalommal országgyűlést is tartottak.

Projekt összköltsége: 199 993 764 Ft

Projekt támogatási összege: 164 661 899 Ft

Projekt várható befejezése: 2011. május 31.
Az épületegyüttesben rejlő építészeti, vallási és kulturális értékek ellenére állapota elhanyagolt, az elhúzódó belső felújítási munkák inkább taszították, mint vonzották az odalátogatókat. 2005 óta felmérések készülnek a templom és a Káptalan terem látogatottságáról, kizárólag a nyári szezonban rögzített adatok 4500 fő körül ingadoznak, tehát a templom elhanyagolt állapotában, turisztikai szolgáltatások nyújtása nélkül is felveszi a versenyt a legtöbb belvárosi múzeum egész éves forgalmával. A látogatók érdeklődése a templom kitűnő, Fő téri elhelyezkedésével, a tágra nyitott templomajtó vonzó hatásával, és a benne rejlő értékek sokaságával magyarázható.



A látogatottság további növeléséhez átfogó turisztikai fejlesztésre van szükség, mely egyaránt irányul az épületegyüttes örökségvédelmi értékeinek megóvására, és látogatóbarát, turisztikai szolgáltatások kialakítására, bővítésére. A fejlesztés az éves látogatószám 8 ezer főre emelését célozza.

A projekt előkészítése, megvalósítása és fenntartása során egyaránt ügyelnek arra, hogy a Főapátság vonzerő-fejlesztési programja és a soproni fejlesztés között kapcsolat legyen, példa erre az apátsági termékek árusításának terve a kolostor múzeumi boltjában, ill. a Főapátság és a Kecske-templom turisztikai kínálatának összekapcsolására irányuló együttműködés.

Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. 13.István 2009. december 25. 10:56
    „Tudod janika ,aki anyagilag szegény az nem biztos ,hogy lelkiekeben is az! Így a szeretet és a megbocsatás
    Ünnepén inkább nem irok véleményt,de Kiss Gyula véleményét osztom a vélemény szabad a lelke az min-
    kinek a magáé ! ilyenkor mindig a dal jut eszembe R. B.”
  • 26. janika 2009. december 23. 19:16
    „Jól van vannak Kiss Gyulák is nem csak kispisták! Attól még pazarlás marad aznértelmetlen hobbi!”
  • 25. Kiss_Gyula 2009. december 22. 00:35
    „Részemről be akartam fejezni a hozzászólást, de a 24-ben hibáztam: a "200 év" természetesen 2000. Kaptam továbbá egy barátomtól egy levelet, ami az eredeti "rettenetes összegekkel" és "közpénzzel" kapcsolatos, így közzé teszem, íme:
    "200 milla egy templomra? Majd a műemlékhivatal gondoskodik, hogy semmire se legyen elég. __ és __ most végeztek a balfi fürdőkápolna külső felújításának procedúrájával. 100% magántőkéből finaszírozta az osztrák tulaj, a magyar hatóságok csak gáncsoskodtak. A restaurátor pl. 150 ezres óradíjon melózna. De egy restaurálási terv elkészítése se kutyafül. A belső felújítás így vsz. elmarad. A 200 milla ekkora templomon úgy el fog veszni......"
    Befejezésül még annyit: a bencés templom is "kapott" már többször sokmilliós közpénzt, amit az utolsó fillérig sikerült a hatóságoknak /a hivatalból megkerülhetetlen ´műemlékesek´ és társaik/ "elszakérteni", és a templomra a gyakorlatban semmi sem jutott ...”
  • 24. Kiss_Gyula 2009. december 21. 21:31
    „23-hoz /is/:
    Közeleg egy bizonyos ünnep, ami sokaknak a szeretetről is szól /aki ezt a fogalmat nem ismeri, mibenlétéről érdeklődjön másoknál!/. Akinek ez a születési ünnepe, 200 év óta úgy tudni: főleg a "janikák" miatt jött a világra, akár akarják, akár nem. Még azt is tudni, hogy végtelenül türelmes és megbocsátó. Nagyon sokáig tud várni rájuk. Ki egy kórházi ágyon, ki más szerencsétlen helyzetben előbb vagy utóbb csak-csak elgondolkodik viselt dolgain. Netán a végső órájában - mert ilyen is lesz minenkinek /találó a mondás: zuhanó repülőn nincs ateista .../. Persze ettől a szellem /a vélemény/ szabad. A "janikáké" is ...”
  • 23. janika 2009. december 21. 19:56
    „Nem mondtam, hogy én nem szeretem és nem tisztelet a szépet és hasznosat épitőket. Azt is tudom, hogy nagyon sok ember verejtéke ,sőt vére húllott azért, hogy egy-egy szük csopport élvezze a gyümölcsét! Igaz itt is ép olyan előadásszerü műsorok vannak mint a többi szinházban! Persze mindegyik sosok pénzbe került főleg közpénzbe! Igaz is honnan tudná az, aki csupán az élet habos oldaláról ismeri az efféle körülményeket.
    A valódi vallás gyakorlóknak nincs szükségük ahhoz, hogy csicsás templomokba keressék Istent! Persze a kivagyiság és a képmutatás nemismer határokat ép úgy mint a másként gondolkodók megalázását. Igaz vannak kispisták bőven!”
  • 22. adalfold 2009. december 21. 13:29
    „helyes. gyönyörű, párját nem találó templomunk.”
  • 21. Lárika 2009. december 21. 10:08
    „Gyere haza Sopron-Berlin! Túl sok itt a janika! :-(”
  • 20. Sopron-Berlin 2009. december 20. 16:30
    „Elnézést kérek a hibákért, sietve irtam.”
  • 19. Sopron-Berlin 2009. december 20. 16:23
    „Tisztel hozzászólok,

    szeptemberben jártam otthon, és majdnem elsirtam magam, amikor a *kecske-templom* állapotát megláttam.
    ha itt egyik-másik hozzászólást olvasom, nagyon keserü lesz a szájizem.

    hogy valaki hivö, atheista vagy agnosztikus, teljesen mindegy, mert itt egy értékes müemlékröl van szó.
    elszomorit innen messziröl, hogy mindenféle hülyeségre (pardon) van pénz.
    ha itt berlinben körülnézek, itt is történnek magasfokú butaságok és pénzszórás.
    de hogy egy gyönyörü gótkus templomot *kecske-hodálynak* nevezzen valaki, az felülmúlja az én nagyvonalúságomat.
    akkor is, ha a tmeplom pocsék állapotban van.

    tisztelt janika,

    egy kis müvészettörténet-épitésztörténelmi ismeretek még nem ártott meg senkinek.

    kétszazmillió forint soknak hallatszik, da szerintem a templomot alptól kedzve kell szanálni és konzerválni.
    ebböl a szempontból ez az összeg minden, csak nem sok.

    ugyanilyen keserüen nézem minden alkalommal a Liczt múzeum leszerelt télikertjét, es a Zeneiskolát.”
  • 18. 13.István 2009. december 19. 10:21
    „janka ! R.B. ,de ngy és kék!
    Áldott Karácsonyt a Kedves Családdal , Pannonhalmán várnak 24.-én éjfélkor!”
  • 17. TancsKaszabell 2009. december 19. 07:33
    „16.sz.Hsz-re !
    Kedves Kiss Gyula !
    Azért tartják,érzik fontosnak az emberek mert egy közösséget alkotnak és ez a templom is közösségi hely végső soron ! Úgy 500 éve az !
    Mások,-én is-,épített környezetünk, elődeink által létrehozott ,évszázadok óta megőrzött gyöngyszemeinek tartom
    ezeket az építményeket !Kötelességünk a megóvásuk !Számomra ezért fontos, és értek egyet a történelmi emlékeink megőrzésével.

    Bűnös,bűnösök...,gazdag bűnös...,csuhások...,"kecske" hodály ?
    Ha valaki a templomához való ragaszkodásról ír akkor mindig eszembe jut drága anyai nagymamám és rögtön tudom
    miről is van szó...nem is értem ezeket az "elfajult" averziókat.”
  • 16. Kiss_Gyula 2009. december 19. 00:32
    „Kedves 1soproni! /9/
    Én is egy soproni vagyok, aki igyekszem másokat nem bántani, értékeket, érzéseket tiszteletben tartani - remélem sikerül. Az "elfajult" jelzőt minden olyanra értem, ami/aki mások érzelmein - finoman szólva - viccelődni modernnek vélik. Igen, "körbebemennek itt is a pénzes kalappal", ugyan az kosárka, másutt persely. Ha valaki megfigyelné/megszámolná, hogy a zömmel éltes hívő kis 100-200 Ft adományából milyen "gigászi" összegek kerülnek a "kalapba", s azt is, hogy a tolókocsiba kényszerült fiatalember/!/ és idős pici adománya az életének milyen fontos része, kitalálhatná, hogy itt nem pénzről van szó. Ahogy a soproniaka templom fennállásának jó 500 éve alatt sem. Eleink mindössze fontosnak tartották fenntartani. Mi mért is nem? ...”
  • 15. Valjan 2009. december 18. 20:49
    „Nagy_Imre_Vancouver
    Onnel ertek 1-et!!!!!”
  • 14. Nagy_Imre_Vancouver 2009. december 18. 20:17
    „Janika keserusegedet megertem de a magyarorszagi vadkapitalizmusert az akkori es a jelenlegi politikusok feleloseg es nem az Egyhaz foleg nem a Kecske templom.”
  • 13. janika 2009. december 18. 19:22
    „Hát igen ott sokkal több a gazdag bűnös,vagy még többet tudnak a közpénzekből osztogatni a csuhások munkahyeire! Igaz nekik már Vancouverben ott a Menyország Magyarországon pedig a pokol van ebben a vadkapitalizmusban!”
  • 12. Nagy_Imre_Vancouver 2009. december 18. 19:06
    „Elszomorito velemenyek. Aki nap mint nap elmegy mellette nem is fogja fel hogy milyen ertekeink vannak.
    Ha Vancouverben lenne ilyen szep templom akkor a 200 milliot dollarban koltenek ra.”
  • 11. janika 2009. december 18. 18:14
    „Ebbe a "kecske" hodályba nem Isten bárányai járnak? Vagy a bünösök mennek gyónni?”
  • 10. 13.István 2009. december 18. 10:24
    „Olvasom páran nem tudják mit is akarnak mondani,ill. irni javaslom az ilyenek ne a
    templomba hanem máshova menjenek ! Nem alpárira gondolok!
    Kiss Gyulának teljesen igaza van, látom sokan nem tudják milyen kevés az a kétszázmilló!!”
  • 9. 1soproni 2009. december 18. 08:16
    „7. Kiss_Gyula: Köszönöm az elfajult elme jelzőt. Kérem vezesse le, hogy hozzászólásom alapján hogyan jutott erre a következtetésre!”
  • 8. bobo 2009. december 18. 02:52
    „Projekt összköltsége: 199 993 764 Ft
    Projekt támogatási összege: 164 661 899 Ft
    Projekt várható befejezése: 2011. május 31.”
27 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Pro Kultúra ajánlotta fel a belépőket

Sopron - Az Apostol együttes és Nemcsák Károly Jászai-díjas színművész december 21-én és 22-én három… Tovább olvasom