Akció, reakció - Avagy egy jótékonysági kezdeményezés két oldala

A HVG írta meg múlt hét csütörtökön, hogy a budapesti Eötvös József Gimnázium végzős diákjai arra kérik rokonaikat és barátaikat, hogy idén a ballagási virágra szánt összeget (vagy egy részét) inkább jótékony célra fordítsák, segítsék a KézenFogva Alapítvány munkásságát.

Most arról számolt be a lap, hogy több száz visszajelzést kaptak hozzászólásban a cikkhez.

A legtöbben nagyra becsülik a fiatalok kezdeményezését: „itt jön egy új generáció, akit fog érdekelni a saját társadalma. Gratulálok mindenképpen mindenkinek, aki részt vesz benne és mindenekfelett az ötletgazdáknak. Csak így tovább!!!" – idézték az egyik kommentelőt.

De megcsillant az érem másik oldala is. Virágkötők féltik az egzisztenciájukat, ennek hangot is adtak, és többen melléjük is álltak.

„Nem tudom, mik lesztek, ha beléptek a nagybetűs adó és bér és stb. fizető életbe, de kívánom, hogy mindenki rajtatok spóroljon, gyűjtsön. És majd ha nem tudsz a szeretteiddel lenni egy ünnepen se... tudd megmagyarázni, hogy kik miatt! Szívből kívánom!" - idézte az oldal egy virágkötő dühös hozzászólását.

Ismét szeretnénk felidézni, hogy a felajánlással, fogyatékos embertársainkat segítik a diákok a KézenFogva Alapítványon keresztül.

Szomorú, hogy ilyen társadalom nő fel! aki nem értékeli a virágot! Milyen emberek lesznek ezekből a középiskolásokból? Hogy fogják ezek a Mozgáskorlátozottakat, az Embereket Becsülni!?

- idézi az egyik hozzászólást a lap, amit nem is igazán értünk ebben az összefüggésben.

De gondoljuk tovább, ha már felmerült ez a kérdés.

Tényleg? Milyenek lesznek?

Milyenek lesznek azok a diákok, akiknek az érettségijük megszerzéséhez kötelezővé tették az önkéntes munkát, és legalább ha más okból nem, akkor kényszerből megtapasztalhatták milyen az, ha a közösségért tesznek valamit.

Lehet, hogy ez mégsem volt olyan rossz ötlet - a  "nyugati kultúrában" elterjedt -, de hazánkban még kevés hagyománnyal rendelkező társadalmi felelősségvállalás magvait elvetni a fiatalok között?

Milyen az a társadalom, ahol egyáltalán felmerülhet az, hogy nem csak elismerő hangok hallhatók egy jótékonysági kezdeményezéssel kapcsolatban?

Mi okozza a társadalomban ezt a mérhetetlen frusztráltságot, hogy már mindenki mindenkit ellenségnek tekint? Hová lettek a jószomszédi közösségek, hová tűntek az egymást akár egy bögre cukorral, akár a szomszéd kisgyerek felügyeletével segítő emberek?

Kövessük inkább a gimisek példáját, és tegyünk egy apró gesztust mi is, amivel jobbá tehetjük legalább a szűk környezetünket.