Tragédia a tízemeletesben

2024.03.19. 11:22

Befejezték a nyomozást, annak a férfinak az ügyében, aki megölte volt élettársát Győrben

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés gyanúsítottjával szemben fejezett be egy büntetőeljárást.

Kisalföld.hu

Fotó: Nagy Gábor

Amint arról korábban a kisalfold.hu-n is beszámoltunk, a rendőrségre 2023. március 30-án 10 óra körül érkezett bejelentés, hogy Győrben, a Szent Imre úton lévő társasház egyik tizedik emeleti lakásának ablakából esett ki egy nő, aki a helyszínen életét vesztette - írta a police.hu.

Az ügyben a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított, amelynek során a nyomozók még aznap elfogták a feltételezett elkövetőt, azt a 32 éves férfit, aki korábban az elhunyt élettársa volt. A fiatalembert a rendőrök emberölés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Az eljárás a továbbiakban az elkövető letartóztatása mellett folytatódott.

A nyomozók megállapították, hogy a tizedik emeleti lakásban – előzetes szóváltást követően – a gyanúsított az áldozatával dulakodott, amelynek következtében a nő kizuhant az ablakból.

A nyomozás során a rendőrök több szakértő véleményét szerezték be, és a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték. Az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában