Gasztrokaland vakon - Szemkötő mögül a terített asztal felfedezése is kaland a javából

Már a terembe az asztalhoz is szemkötővel vezettek be. Szerencsés asztalnál ültem, épp Borsodi Erzsébet és hű társa gesztenye kutyus mellett.

Erzsike azért a tough love, azaz kemény szeretettel körülvevő típus, látó segítőinket leállítja amikor megpróbálják elmagyarázni, mit merre találok az asztalon, és amellett hogy rávesz töltsek magamnak vizet a talpas pohárba, még arra is ráveszi az asztaltársaságot, hogy koccintsunk. Azt sem tudom, hogy kerek, vagy négyzet alakú az asztal aminél ülök, esetleg hosszú… fogalmam sincs, merre nyújtogassam a poharam. A manőver elvileg mégis siker: több pici óvatos csilingelő koccanást hallok és egyetlen törést sem.

Jakab András szól oda, akivel korábban digitális nagyító adomány kapcsán találkoztunk, hogy hozzá még nem ért el a poharam. Újabb perc poharas tapogatózás követ, majd siker. András halkszavú nehezen beszélgetek vele úgy hogy nem mellettem ül, hanem eggyel arrébb, mert alig veszem ki a zajból a hangját. De örömömre elmeséli, hogy van munkája. Ez volt a célja az adománynak, hogy ne csak a megváltozott munkaképességűek munkaerőpiaca jöhessen szóba a diplomáival és nyelvtudásával. Aztán hangját újra elnyeli a moraj, de én mosolygósan fogadom az első bortételt.

Kapunk egy kis segítséget Erzsikétől: elmagyarázza, hogy a késével szokta letapogatni a tányért, hogy nagyjából mi van rajta és mi merre. Elárulja: a legnehezebb a csontos hús, a szalmakrumpli, a gyöngyhagyma. 

– Az első vakvacsora nekem is nagyon jó volt, nem csak a látóknak. Mert tudod előtte azon gondolkodtam, ha étteremben ettem, hogy biztos azt nézik, amikor épp üresen villát eszem. De amikor a többiek is ugyanolyan esélyekkel indultak mint én, kiderült, hogy más is pont így csinálja. Azóta nem aggódom rajta, felszabadultam – meséli.

Közben ízlelgetem az előételt, hogy a tonhal mellett a másik vajon milyen kence. A többiek avokádót emlegetnek, van aki humuszra tippel, én csak a domináló majonézt veszem ki, de akár melyik is lehet.

Erzsike magáról elárulja, hogy még mindig végtelenül többet lát, mint a teljesen vakok, de a látókhoz képest semmit. Ehhez képest mindig csinos, nem hiányozhat róla egy kis nőies magas sarkú, és ezer dologban benne van: szervez, nyüzsög, beszélget és intéz. Gesztenye már érkezésükkor nagyon fáradtnak látszott, Erzsike mosolyogva mondta, hogy hát igen, ma is korán kezdődött a nap. Azért azt sem tagadja nem volt ez mindig így: hat évig gyászolta a látását.

Megszólal a zene. Lúdbőrös harmónia visszhangzik a térben, tudom, hogy melyik irányból jön, de a teret nem tudom elképzelni, hogy én melyik részén lehetek a teremnek. A pannonhalmi rizling nagyon jól megy a libacombhoz, csak tudnám, hogy nyesem le a késsel a csontról. De semmi baj esélyengyenlőség van: mindenki más is küzd. Közben ahogy többen megvitatjuk az asztalnál, elvesztettük az időérzékünket. Lehet, hogy húsz perce vagyunk itt, lehet hogy másfél órája, a másféle észlelés és koncentráció játszik az eszünkkel és megtréfálja, mint cicát a puha fonalgombolyag.

Három fogás, három pohár bor, sok zavar, de nem a kínos, hanem a mosolybafúló fajta, sok beszélgetés. Nem lehet kikerülni, mindenkiben felmerül hogyha az étellel ennyit küzd a látása nélkül, hogy birkózna meg az élete ennél bonyolultabb területeivel? Eszembe jut azonban azonnal Kobli Írisz szava: nincs sértőbb, mint sajnálkozni a vak felett. Feloldja a helyzetet a leleplezés: a szemkötők lekerülhetnek és mindenki meglátja mit művelt, hol van és kikkel.

Teljesen máshogy képzeltem el a termet, az asztalt. Nem is a szélén vagyunk a társaságnak, a zenészek épp velünk szemközt ettek egy másik asztalnál - ilyen néma csendben lettek volna, vagy az alapzaj csapott be? Igen, a terítőt kidíszítettem lilakáposztával és libacomb forgáccsal. Máskor szégyelném... 

Végül, hogy benyomások mellett tanulnivaló is legyen az alkalomból, Erzsike tart egy kis bemutatót egy önkéntessel, ahol elmagyarázza hogyan lépjünk oda, és hogy segítsük a vak vagy gyengénlátó embert az utcán. Nem mi karolunk, hadd karoljon ő, érintsük a vállán ha megszólítjuk és ne hagyjuk ott elköszönés, nélkül. Ha helyet kerítettünk neki valahol, tegyük a kezét a székre, onnantól már könnyebben elboldogul. Hallgatom a szavait, de elképzelni sem tudom, miben szorulna segítségre, eddig egész este ő segített nekünk csetlő-botlóknak.

Végül a fegyelmezett jelenlét után Gesztenye kutyának is jut egy kis simogatás, és jutalomfalat, körbecsóválja az asztaltársaságot. A vacsora célt ért: kimozdított, elgondolkodtatott, és a támogatottak számára szép összeget is gyűjtött. Mert sokan nem csak nehezen, de sehogy sem találják a tányéron a libacombot.

Ha kedvet kapott a kedves olvasó, érdemes követnie a Patrónus Lions oldalát, hogy legközelebb le ne maradjon.