Kisalföld logö

2018. 06. 22. péntek - Paulina 12°C | 29°C Még több cikk.

Einstein nem titkolta szeretőit családja elől

Albert Einsten nemcsak a szerelmi kalandokat szerette, de élményeit szívesen megosztotta második feleségével és mostohalányával is. Szeretteinek írt levelei nemrég kerültek nyilvánosságra.
A napokban a zseni 1300 levelét hozták nyilvánosságra. A sorozat része a jeruzsálemi héber egyetem tulajdonában lévő 3500 írásnak.

A német nyelven íródott levelekből egy szívtipró képe rajzolódik ki, aki egyik írásában arra kéri mostohalányát, Margot-t, hogy továbbítson egy szerelmes üzenetet orosz kedvesének.

A fizikus híres volt sármjáról, ami még Marilyn Monroe-t is megbabonázta, két felesége mellett pedig csaknem tíz szeretője volt.

Kémnő is a szeretője volt

A most közölt levelekben a fizikus hat nőről tesz említést, akikkel idejét töltötte: együtt olvastak, koncertekre jártak vagy vitorlázni mentek. Minderre második házassága alatt szakított időt.

Néhányukat Einstein még meg is nevezi: Estellát, Ethelt, Tonit, és híres orosz kémszeretőjét: Margaritát. Másokat azonban csak nevük kezdőbetűjével jelölt, úgy mint M vagy L.

Az Albert Eistein Múzeum igazgatója szerint a Nobel-díjas fizikus kényelmes házasságban élt Elsával, akinek szinte minden nap írt levelet.

Ezekben munkája mellett arról is beszámolt, milyen nehézségeket jelent számára az, hogy leszokjon a dohányzásról, de ugyanígy beszámolt neki szeretőiről is. Egy képeslapon 1921-ben pedig arról írt neki, hogy hamarosan elege lesz a relativitáselméletből.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

XVI. Benedek: A házasság szövetség

Burkoltan bírálta a spanyol szocialista kormány egyházi körök által hevesen támadott társadalmi… Tovább olvasom