Tények

Gimnáziumi diákként hallottam először az 1956-os forradalom három győri áldozatáról, Máté Máriáról, Halász Ödönről és Szabó Béláról. Történelem fakultáción a Kazinczy legendás tanárával, Szelőczei Miklóssal indultunk a győri börtön elé, ahol a három ártatlan fiatal életét kioltották. A sors igazságtalansága, hogy soha nem derült fény arra, ki indította útjára a gyilkos golyókat.

Egészen az elmúlt évekig az ’56-os győri tragédiáról egyetértés volt; a történészek és a közvélemény is elfogadták a tényeket. Aztán a világhálón terjedni kezdtek bizonyos levelek, köztük az a teória, hogy Szabó Bélát nem is a börtönnél, hanem a Baross híd lábánál érte a halálos lövés. Olyan feltételezés is napvilágot látott, miszerint volt egy negyedik győri áldozat is, aki a mai Szent István út melletti szovjet csillag lefeszítésekor vesztette az életét. 

Számomra egyértelmű, ki ezeknek a minden alapot nélkülöző, 1956-os győri fantazmagóriák terjesztője. A szerzőjük érezhetően be akarja írni magát a történelemkönyvekbe, önző szándékból kufárkodik fájóan fiatalon kioltott életekkel. Láttunk már hasonlót, mindenki nyomot hagyna maga mögött, s akadnak emberek, akiknek semmi sem drága ezen az úton.

Nem gondolom, hogy a mai netes világban meg lehet akadályozni az álhírek, összeesküvés-elméletek és alternatív történelmi nézetek megosztását, ám abban hiszek, hogy a terjesztésüknek gátat lehet szabni. Csak rajtunk múlik ugyanis, hogy mit fogadunk el és mit adunk tovább a múltból.