Zabhegyező Olvas

2015.10.26. 17:44

S. K. Tremayne: Fagyos ikrek

Amikor éppen az olvasói válságból szeretnék kimászni valahogyan, akkor felmegyek a Gabo Kiadó honlapjára és kiválasztok egy kötetet, ami biztosan megoldja a “mit olvassak?” kérdést.

Jellemzően remek thrillereket is találni náluk, amiket szívesen ajánlhatunk olvasni szerető társainknak, de elkezdhet rászokni a betűfalásra az is, akit eddig még nem győztek meg az efféle irodalmi alkotások. Így akadtam rá Tremayne Fagyos ikrek című könyvére is – az már nem is lehetett kérdés, hogy a cím-fülszöveg kombó után be akarom-e szerezni a kötetet. Az S. K. Tremayne név semmit nem mondott számomra, mostanra is csak annyit tudtam kideríteni róla, hogy Londonban él, két lánya van, regényíró és díjnyertes útikönyvszerző, valamint rendszeresen publikál újságokba.

Nyilván lerágott csont már minden elem, ami a regényben felsorakozik: problémás egypetéjű ikrek, rejtélyes sziget, halál, kisiklott életek, széteső család, tél, vihar, apály-dagály, zaklatott gyerekek, múltból feltörő emlékek, Tremayne mégis szerethetővé teszi a történetet. Jól megírt, pörgős sztorit kínál olyan alapanyagokból, amik már ezerszer fel lettek dolgozva valamilyen formában, a témára érzékenyeknek mégis maradandó élményt nyújt.

Az alaptörténet roppant egyszerű: az egypetéjű ikrek egyike meghal egy furcsa balesetben, s a zavart anya nem tudja megkülönböztetni, melyikük esett a balkon áldozatául, ezért fél éven át hisz lányának – Kirstie él, Lydia meghalt. Angus és Sarah Moorcroft a férfi nagyanyjától örökölt skót szigetre költöznek, hogy sikerül rendbe szedniük életüket. Életben maradt lányuk furcsa viselkedése miatt azonban ismét válságba kerül a házasságuk, így Angus, felesége kérésére elhagyja a szigetet néhány napra. Sarahnak és életben maradt lányának egyedül kell megbirkózni a közeledő fagyos viharral és a múltból feltörő emlékekkel. Az hogy mi történt a végzetes estén, Lydia halálakor, az utolsó fejezetig rejtély marad.

Ezért nevezem a kötetet izgalmasnak és lebilincselőnek: amint az események felgyorsulnak, a család a szigetre érkezik, a történet már nem enged el, két nekifutásból a végére is lehet érni a sztorinak. Emészteni nem kell különösképpen, minden alaposan meg van magyarázva, s bár említettem, hogy közhelyes thriller-elemekből épül fel, mégis végig kellően leköt és érdekes tud maradni. Azt gondolom, ha egy kicsit is érdeklődsz a skót föld iránt, és kedveled az ikreket, ezt a thrillert Neked írta Tremayne. Ha nem kellett volna kísértetekről olvasnom és ne akarta volna elhitetni velem Tremayne, hogy egy anya összekeverheti iker gyermekeit, ötösre értékelném az élményt, így csak 4,5.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!