Kétszáz néptáncos és két légtornász a színpadon

2022.06.03. 21:29

Nagy gálaműsorral ünnepelte 30 éves jubileumát a Csobolyó Néptáncegyüttes - fotók

Alsószoknyák, mellények és csizmák töltötték meg tegnap a Győri Nemzeti Színház öltözőit. Közel kétszáz néptáncos és két légtornász készülődött a Csobolyó Néptáncegyüttes esti harmincéves gálaműsorára, melyre mind a hétszáz jegy elkelt.

kisalfold.hu

Fotó: Rákóczy Ádám

Iskolai szakkörként indult útjára a Csobolyó néptáncegyüttes 1991-ben, Győrújbaráton. Szalóki Géza és Kornélia alapítók odaadó munkájának köszönhetően, hamar népszerű lett az együttes. Ma már a nyugat-magyarországi régió legnagyobb műhelye és falusi szinten országosan is egyedülálló, mind az oktatás színvonala, mind pedig a létszám tekintetében, ami jelenleg 150 fő.

A közösség megtartó ereje az, mai mindig is a Csobolyó legfontosabb alappillére volt. A mai világban kevés az igazán jó és erős közösség, pedig az embereknek, különösen a fiataloknak nagyon szükségük van rá –mondta el Putz Katalin, aki a kezdetektől az együttes tagja és Jocha Balázzsal egyetemben a csoport vezetője és koreográfusa.

A készülődés már kora reggel elkezdődött, folyamatosan érkeztek a ruhák és a kellékek. A lányok lázasan készítették a kontyokat és sikítozva örültek, mikor megtudták, hogy használhatják az együttesvezető díszes kobakját. A jubileumi gálán, mintegy kétszáz fő mozdult meg. A jelenlegi néptáncosok mellett visszaértek régi tagok, sőt olyan is, aki gyermekével közösen lépett fel.

– A közel hétszáz jegy olyan gyorsan elfogyott, hogy szélesebb körű értékesítésre szinte nem is maradt. Az előadás két részből áll az elsőben az elmúlt öt év legjobban sikerült koreográfiáit tanácsolják újra, ami mind díjat vagy aranyminősítést nyertek különböző eseményeken. A második rész címe „ Fehér galamb szállott a házra”, amelyben a párválasztáshoz kapcsolódó táncoké a főszerep, a gyerekjátékoktól egészen a lakodalomig.

Az előadás különlegessége, hogy a néptáncosok mellett a DuoEstrellas európa- és világbajnok légtornász páros is fellép.

– A Menyasszonyok égen-földön címet viselő részben a színpadon és a levegőben is két-két menyasszony, egy boldog és egy szomorú, szerepel. A produkció azt mutatja be, hogy engedi el a hajadon létet, hogy megélhesse az asszonyi mivoltát, ötvözve a néptáncot és a népzenét a légtornával.

A tánchoz a talpalávalót végig zenekar szolgáltatta. A járvány miatt immár több mint fél éve csúszó gálát a fiatalok is nagyon várták.

– A közösség az ami megfog és megtart, szinte már család szerű összetartás van köztünk. Egyfajta tökéletes hely az életemben – mondta el Horváth Boglárka, aki már 14 éve évtizede táncolnak a Csobolyó kötelékében. Barátnője Sütheő Anna 12 év tapasztalattal rendelkezik, számára is a társaság az egyik legnagyobb vonzerő, valamint az, hogy az együttes tagjaként sok helyre eljuthat.

– Nagyon megszerettem a táncot. Ráadásul az iskolai után kiváló kikapcsolódás a próba – mondta el a vidám lánytársaság harmadik tagja Szabó Rebeka, akik szintén több mint egy évtizede, pontosabban 11 éve nép táncol már.

Az együttes tagjai és vezetői egyaránt remélik, hogy a következő harminc év is hasonlóan sikeres lesz. A következő héten Országos Szólótánc Fesztivál döntőjébe jutott párosukért szorítanak, akik az ország száz legjobb táncosával mérik össze tudásukat. Ezt követően a Csoóri Fesztiválhoz csatlakoznak, aminek a keretén belül különböző helyszíneken, egy tematika szerint több ezer táncos fogja egyszerre ropni. A nyár közepén pedig fellépés sorozatuk lesz Montenegróban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!