Milliárdos csalásokért 16 év

2022.04.29. 14:47

Színesfémügy – Az utolsó szó jogán július 4-én hallgatja meg a bíróság a huszonegy vádlottat

A győrszentiváni klán ügyének érdekessége, hogy a több mint 4 milliárdos áfacsalásért 2–16 évig, a 800 milliós banki csalásért 5–16 évig kerülhetnek börtönbe a vádlottak.

Munkatársunktól

Fotó: Huszár Gábor

 – Nyolc éve járok a bíróságra az ügy miatt – kezdte lapunknak Kőfalvi Pál, a győrszentiváni színesfémügy egyik vádlottja, aki benősült a klánt vezető V. családba. – Szegénység volt, nem volt munkalehetőségünk. Jó pénzt ígértek, hihető volt minden, ráadásul a sógorom ajánlotta a munkát. Hát a családban megbízik az ember, aztán kiderült, hogy rászedtek, kihasználtak és átvertek – folytatta az azóta két szívinfarktuson átesett férfi. Állítása szerint havibérért portásként alkalmazták Csehországban az egyik MÉH-telepen.

– Két szívinfarktust is kaptam, előzetesben voltam hét hónapig miattuk – mondta az ügyben érintett Kőfalvi Pál a Kisal­földnek.

A férfi állítása szerint a 21 vádlott közül nem mindenki tudta, hogy bűncselekmény folyik a háttérben és egy bűnszervezet tagjai lettek.

– Sokak segítőkészségét kihasználták. Kiben higgyünk, ha nem a családunkban? A kényszer rávitt, hogy belemenjünk. Sokan bevállalták, ahogyan én is, mert szép pénzt ígértek. Először azzal jöttek, hogy havi fizetésért legyek az egyik cseh MÉH-telepen portás. Hihető volt minden, ki is költöztünk a feleségemmel – részletezte Kőfalvi, akinek két gyermeke és három unokája van a győrszentiváni maffiafőnök húgától. – Meg lehet nézni, hogy kik gazdagodtak meg igazán, kik vettek a tizennyolc-húsz éves gyerekeiknek palotákat, meg több szintes villákat, drága autókat. A legnagyobb bosszúságom, hogy a pénz jobban számított nekik, mint a család. Elismerésem a megyei főügyészség és a győri bíróság munkájának, mert tény, hogy hosszúra nyúlik az ügy, de legalább pontosan kiderítettek mindent – fejtette ki a megszólaló vádlott, akinek családját többször megfenyegették, mert beszélt a nyomozó hatóságnak. – Megérdemlik a sorsukat , kapják meg méltó büntetésüket – utalt Kőfalvi Pál az ügyben érintett V. család tagjaira. – Aki még károsult az ügyben, és eddig nem tette, jelentkezzen a hatóságoknál – hangsúlyozta a szünetben.

A tárgyalást ott hagytuk abba kedden, hogy dr. Takács Róbert ügyész belekezdett a 228 oldalas perbeszédébe. Tegnap az ülést már a Győri Törvényszék nagytermében tartották, ahol a vádlottak, védőik és az ügyben érintett családok hozzátartozói, ismerősei foglaltak helyet. Ezúttal is hat vádlottat kísértek bilincsben, ketten az ismert per miatt letartóztatásban vannak, négyen pedig más bűncselekmények miatt töltik büntetésüket. 

Megérdemlik a sorsukat, kapják meg méltó büntetésüket.Kőfalvi PálAz ügyész a négy vádpontból tegnap az utolsó kettőre tért ki, amelyek tárgya adó- és áfacsalás, valamint banki csalás volt. Röviden a lényeg: fiktív eladásokat csináltak, ugyanazokat az ingatlanokat adták el, amiket megvettek, hogy visszaigényeljék az áfát, de végül egy baki miatt nem sikerült. Majd 800 milliós banki csalásba keveredtek, a hitelt egy osztrák pénzintézettől vették fel. Néhány ingatlant a többszörösére felbecsültettek, hogy a banknál azzal fedezzék hitelüket, aminek folyósítási költségét még kifizették. A pénzintézetnek akkor tűnt fel a csalás, amikor az első törlesztőrészletet már nem egyen­lítették.

Az ügyész egy kivételével minden vádlottnál kérte a feltételes szabadságra bocsátás kizárását. A büntetési tételek nagy többségben 2 és 16 vagy 5 és 16 év között vannak. A bíróságnak így nagy a mozgástere az ügyben, hogy kit hány év fegyházra ítél. Középmér­­­ték nincs, mivel a bűncselekmény elkövetésekor nem volt ­hatályban. 
A tárgyalás júniusban folytatódik, négy napot tűzött ki a bíró arra, hogy a védők elmondják perbeszédeiket. Július 4-én szólalhatnak meg az utolsó szó jogán a vádlottak. Szeptember 14-én hirdet ítéletet dr. Somogyi Zoltán bíró és tanácsa.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!