A döntés végleges

2022.01.05. 12:03

Marad a börtönben a csalással és sikkasztással gyanúsított győri énekes

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb március 6-ig meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint több, mint szármillió forint összegű kárt okozó csalást és sikkasztást követett el.

kisalfold.hu

Fotó: Kisalföld Archívum/Nagy Gábor

A bíróság megállapította, hogy a volt Megasztáros énekes előzetes letartóztatása továbbra is indokolt, mert fennáll a veszélye annak, hogy a büntetőeljárás során elérhetetlenné válna, a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne.

Az énekest több bűncselekménnyel is gyanúsítják, amik közül a legsúlyosabbért akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják, ráadásul, a halmazati szabályokra figyelemmel ráadásul ez, emelkedik, így a kiszabható szabadságvesztés felső határa a 15 év.

A bíróság szerint az őrizetbe vétele után bejelentett lakóhely, és az ezzel kapcsolatos befogadó nyilatkozat nem ellensúlyozza a szökés és az elrejtőzés reális veszélyét.

Ahogy korábbi döntésének indokolásakor, most is kiemelte a bíróság, hogy megvan a veszélye, hogy szabadlábra kerülése esetén újabb bűncselekményt követne el.

Tartanak attól is, hogy bűnügyi felügyelet alatt F. Dávid befolyásolhatná a tanúkat, mivel nem tudnák kiszűrni az ilyen célú kommunikációját.

A határozatot a gyanúsított, a védő és az ügyész is tudomásul vette, a döntés végleges.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!