2021.12.30. 14:29
Gertrúd túlélte a koronavírust és a lélegeztetőgépet, de az enesei házuk odaveszett
Tóthné Pleszinger Gertrúd azon kevesek közé tartozik, akik visszatértek az intenzív osztályról. Az orvosok közel két hónapig mélyaltatásban tartották a Petz-kórházban, a fertőzés szövődményeiből máig nem épült fel. A koronavírus támadása után a házát is elvesztette a család.
Tóthné Pleszinger Gertrúd és párja, Markotics Zoltán bízik a szebb jövőben a győri albérletben. A párral Gertrúd legkisebb fia, Csaba és a család négylábú kedvence él együtt. Fotó: Nagy Gábor
„Semmire nem emlékszem. Az intenzíven töltött idő kiesett. A győri kórházban mindenki azt mondta, hogy óriási szerencsém van. Visszatérhettem a szeretteim közé, de továbbra is óriási gondokkal küzdünk” – mondta megtörten Gertrúd a győri albérletben. Az 55 éves asszonyon érződik, hogy beszéd közben küzd a levegőért. Hiába telt el közel egy év a koronavírus-fertőzés óta, még mindig borzasztó nehezen lélegzik, a tüdeje nagy része roncsolódott. Két bottal képes csak járni, állandó ápolásra szorul. „Nem voltam mindig ilyen beteges. 15 éves korom óta volt munkám. Dolgoztam a helyi chipsüzemben, aztán a győri kenyérüzemben közel két évtizedig. Négy gyereket, három fiút és egy lányt tisztességben felneveltem. Nem így terveztem a nyugdíj előtti éveket” – hallottuk.
A Tóth családot idén csőstől érte a baj. Miután Gertrúdot kiengedték a kórházból, az enesei házuk fokozatosan ment tönkre, majd lakhatatlanná vált az otthon, ahol 1993 óta éltek. „Próbáltam plusztartófalat felhúzni, de a vályogház menthetetlenül süllyedni kezdett. Az egyik fal összedőlt. Olyan volt, mintha az utcát fűtöttük volna. Tíz fok fölé sehogy sem kúszott a hőmérő higanyszála. Ez volt a kisebbik gond, pár hete végleg balesetveszélyessé vált a lakásunk. Nem akartam kockáztatni, hogy bármelyikünknek baja essen. Ne adj’ Isten, a fejünkre dőljön a ház” – mondta Gertrúd párja, Markotics Zoltán.
A családfő bízik abban, hogy képesek lesznek egyről a kettőre lépni. „Az ipari parkban jó munkám van, szőnyeggyárban dolgozom. Tizenkét órázom két napban, majd két nap szünet. A szabadnapokon igyekszem minél több időt Gertrúddal tölteni, levinni a jó levegőre, másrészt az enesei házzal kezdeni valamit. Mindent megteszünk azért, hogy egyenesbe kerüljünk” – mondta Zoltán. Az enesei család Adyvárosban talált albérletet, az egyik ismerősük karolta fel őket és biztosította, hogy legalább egy évig lesz fedél a fejük fölött. A talpra állást lapunk alapítványa, a Jóakarat hídja 200 ezer forinttal támogatta.
A segítség száma
Akik olvasóink közül segítenék a nehéz helyzetben lévő családot, Markotics Zoltán számlaszámán tehetik meg: 12096712-01630608-00100009.
