Sragner László blogja

2008.09.28. 18:11

Elbizonytalanodva

Figyelem! Tisztelt Olvasó! Az írásom végén található magyarázatot feltétlenül olvassa el, a kockázatok és mellékhatások elkerülése érdekében!

Furcsa érzés csapott meg, ahogy kinyitottam a blog-ot. A kezdő lap úgy néz ki, mint a május elsejei felvonulás 1950-ben. Azzal a különbséggel, hogy nem Rákosi elvtárs képe uralja a látványt, sok példányban, hanem az enyém.

Na, szépen vagyunk!

Nem csoda, hogy el vagyok bizonytalanodva a blog miatt. Kétszeresen is. Egyrészt a saját írásaim okán, másrészt a többiek írásainak hiánya miatt.

Kifejtem, mi a gondom.

Véleményformálók blogja. A szerkesztők így vezették föl.

Én úgy vettem ki, hogy alapvetően nem azt szeretnék belőlünk kihozni, hogy mennyi sót teszünk a bablevesbe, vagy mennyire tudunk elérzékenyülni, amikor Kisasszony napján elmennek a fecskék.

A megyének négyszáz valahány ezer lakósa van. Ebből tizenkét embert kértek föl, hogy írjon. A Kisalföld a megye meghatározó média szereplője. Példányszámban az elsők között van az ország összes napilapját figyelembe véve.

A felkérést és egyben a lehetőséget én nagyon megtisztelőnek tekintettem.

Mint harminc éve alapos és szorgalmas vállalkozó, ráadásul egykori jó-tanuló, a feladat komolyságának megfelelően átgondoltam, hogy miről is kellene írni.

Sorba szedtem a gondokat fontosság és súlyosság szerint, aztán:

-Gyerünk Laci, előre, szolgáljuk meg a bizalmat!

Hetente párszor futok vagy biciklizem. Közben kigondolom, utána tíz perc alatt legépelem.

-Menni fog a dolog!

-Az írások ne legyenek túl hosszúak! A mondanivalót be lehet csomagolni célirányos történetekbe! Így talán elolvassák. A hangvétel egyszer lehet higgadt, csendes, nyugodt, máskor szenvedélyes, „odamondós", hogy ne legyek unalmas - bíztattam magam.

-Ez egy használható program!

Nekiálltam. Egy fegyelmezett vállalkozó vagy rendesen csinál valamit, vagy sehogy.

Van-e erkölcsi alapja a mostani rendszernek?

Hatékony-e a társadalom?

Mit csinál az elit az országgal?

Kik és miért lettek nyertesek vagy vesztesek?

Mit szólnak ehhez az emberek?

Hogy változtak az emberek az elmúlt ötven évben?

Miért fogy 30-40 ezerrel a lakósság évente?

Lesz-e miből 20 év múlva nyugdíjat adni az akkori öregeknek?

Történelmi buktatóink.

Mi okozza a rossz hangulatot, a megosztottságot és a mindennapos agresszivitást az országban?

Miért volt olyan elsöprő a vizitdíjas népszavazás?

Van-e élet a pártpolitikán kívül?

Hogy van az, hogy fontos dolgokról mindenki azt mondja, hogy meg kell tenni, de mégsem történik semmi?

Dupla áras autópályák és a pártfinanszírozás.

Több élelmiszer jön be Ausztriából (!!!!!), mint amennyit oda exportálunk.

Versenyképességünk alakulása a globalizáció áradatában?

Kilátások a jövőre nézve?

Meg még egy sereg kérdés!

 

Írtam szorgalmasan!

Aztán körülnéztem. Mivel is van tele a média?

Mi újság a sorozatok sztárjai körül? Mi lesz a sorsa szegény kutyáknak a menhely csődje után? Aktuális történetek őssejtbeültetés ügyben. Szegény motoros feltekeredett a fára? Kivel jött össze Kelemen Anna? A politika műcirkuszai.

Majdnem olyan, mintha Svájcban lennénk, ahol az a fő hír, hogy 6 centisre nyírták a füvet a városháza előtt, pedig 400 éve mindig 5 centi volt.

Teljesen eltévesztettem a házszámot!

Lehet, hogy alapvetően rendben mennek nálunk a dolgok?

Vagy, nem mennek jól a dolgok, de már mindenki tudja, hogy kár a gőzért! Azzal a sok kérdéssel kapcsolatban, amiket fent összeszedtem, komoly ember már nem koptatja a tollat. Csak nekem nem szólt senki?

De az is meglehet, hogy ezekkel a dolgokkal már nem is illik foglalkozni. Lehet, hogy már rég kialakult egy titkos etikett. Mit nem piszkál az úriember!

Hiába, olyan régóta vagyok vállalkozó, hogy egyszerűen nem veszem észre ezeket a közmorál finomságokat! Igaz, nem igaz, megéri, nem éri meg!? Képtelen vagyok ebből a primitív körből kilépni!

Még sötétebb balsejtelmem, hogy talán ezekkel a zűrös kérdésekkel akárki nem is foglalkozhat! A törvény nem tiltja, de ... !

Hű, most jut eszembe, amit valaki mondott! A Kisalföld Pénz beszél rovatában megjelent rólam egy hosszú cikk, amiben a fenti témák egy részéről írtam ezt-azt. Sokan gratuláltak, de egy ismerősöm mondta, hogy valaki azt kérdezte tőle:

-Ez az ember nem fél ilyeneket mondani? Nem lesz ennek az embernek emiatt valami baja?

Az emberek tudnak valamit, amit én nem! Csak ez lehet a dolgok mögött, nem más!

A hetvenes években egy orosz ismerősömet bevitték, mert valahol mondott valamit. Kérdezte a rendőröket, hogy milyen törvény, melyik paragrafusa alapján vádolják? Kapott néhány pofont, majd megtudta a vizsgáló tiszttől, hogy nem kell ide törvény, a szovjet ember tudja, hogy mikor mit lehet mondani.

Jó, jó, nem vagyok olyan kuka, most már demokrácia van, de azért sose lehet tudni! Nem múltak még el teljesen azok az idők!

Drága jó édesanyám! Milyen jó lenne, ha most is szaladna becsukni az ablakot! Ahányszor nagyapáméknál voltunk látogatóban, mindig megismétlődött. Apám, nagyapám ittak pár pohár bort. Nagyapám menetrendszerűen elkezdte szidni a „komenistákat" meg az oroszokat. Anyám pedig szaladt becsukni az ablakot.

De jó annak, aki ezt a poént nem érti!

A demokrácia csak akkor ér valamit, ha demokraták akarják csinálni!

A demokrácia nem olyan, mint a családi ezüst. Eldugjuk a pincében, aztán téli estén, gyertyavilágnál leosonunk megnézni, hogy megvan-e még.

Ha nem használjuk nap-mint nap, megbüdösödik, aztán ki lehet dobni.

Magyarázat: Az írásomban a kétkedés, a bizonytalanság és a fenyegetettség érzésének bemutatása természetesen szándékosan eltúlzott. Az írással az volt a szándékom, hogy az általánosan tapasztalható közöny és beletörődés veszélyeire ráirányítsam a figyelmet.

A magyarázkodást a korábbi írásaim fogadtatása miatt tartottam szükségesnek.

Sajnos!

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!