Sopron és környéke

2019.01.25. 07:57

Soproniak Panamában: a katolikus egyház egyik legnagyobb rendezvényére utaztak

Panamavárosban Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó kezdődött, amely a keresztény egyház egyik legnagyobb, legtöbb embert megmozgató rendezvénye. A magyar delegációban ketten képviselik Sopront.

Gosztonyi Miklós

Hazánkból negyvenfős küldöttség utazott a közép-amerikai nagyszabású rendezvényre. Sopronból [namelink name="Barcza Attila"] országgyűlési képviselő és Tóth Letícia – a Szent Orsolya-gimnázium egykori növendéke, végzős egyetemi hallgató – vesz részt a világtalálkozón.

Csodálatos pillanatokat, lelki megerősödést várok a panamavárosi világtalálkozótól. Jó érezni azt, hogy a földkerekség minden részéből ilyen sokan imádkozunk nemes célokért, így a békéért is

– nyilatkozta a helyszínről Barcza Attila a Kisalföldnek.


– Az együttlét igazi közösségi élményt is jelent mindenkinek. A katekéziseket Böcskei László nagyváradi püspök fogja kint tartani, mi pedig a román – és az erdélyi – zarándokokkal veszünk részt közösen a teológiai előadásokon. Az itthon maradottak is bekapcsolódhatnak a programba. A Katolikus Ifjúsági Mozgalom Panama-napot szervez a budapesti Elek Gyula FTC Arénában szombaton, amelyre előzetesen még lehet regisztrálni.

A Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó alkalmat ad az elmélyülésre, útmutatást ad a keresztény életre, emellett megismerhetjük Panamát, egy egész más jellegű ország kultúráját

– folytatta a soproni országgyűlési képviselő. – Ha már kultúra, örömömre a kutatások szerint a magyarok hetvenhét százaléka fontosnak tartja vallástól és párthovatartozástól függetlenül a keresztény kultúra megőrzését, értékeink védelmét. Úgy vélem, a minket fenyegető legnagyobb veszély a keresztény gyökereit megtagadó Európa közönyös némasága. A kormány által indított Hungary Helps program egyik fő célja a keresztény közösségek támogatása és megvédése.

A mosonmagyaróvári születésű, jelenleg misszionáriusként Brazíliában élő Takács Rita, továbbá Tóth Letícia és Barcza Attila a panamai világtalálkozón.

Barcza Attila nem először látogat el a két-három évente megrendezett ifjúsági világtalálkozóra, most is segíti a csoport vezetését.


– Számomra a panamavárosi világtalálkozó az utolsó, ugyanis 35 év a korhatár. Ezért is válik különösen fontossá minden perce. 2005-ben Kölnben vettem részt először az eseményen, nagy hatással volt rám. 2008-ban Ausztráliába nem jutottam el, de a Győri Egyházmegye 80 fiataljának csoportvezetőjeként Egerben lehettünk a távolból részesei a találkozónak. Ezt követte 2011, amikor Sopronból Henczel Szabolcs atya szervezésében utaztunk Madridba, majd 2013-ban a riói találkozón lehettem a magyar delegáció vezetője. 2016-ban Krakkóba az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség részéről tízbusznyi fiatallal mentünk.


Tóth Letícia a soproni Szent Orsolya-gimnáziumban érettségizett, jelenleg végzős egyetemi hallgató pénzügyi és számviteli szakon.

A panamai világtalálkozóval életem egyik nagy álma teljesült. Fiatalként van bennünk igény a világlátásra, a szórakozásra. Lelkesít, hogy ezt most a katolicizmus keretén belül tehetem, amire biztos, hogy életem végéig emlékezni fogok. Új hazai és külföldi barátokat szerezhetünk. Megtapasztalhatjuk, milyen összeköttetésben lenni az egész világgal, és legfőképpen, hogy igenis élő Krisztus egyháza. Az már csak rajtunk múlik, hogyan kamatoztatjuk ezt a saját és környezetünk életében.

 

 

Panamába látogatott Ferenc pápa, a venezuelai válság volt a téma


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!