Sopron és környéke

2019.06.01. 16:04

Fakanál és jó hangulat Sopronban - fotók

A főzőversenyre tizenöt csapat nevezett.

kisalfold.hu

Jó hangulatú családi programok, a Juventus fúvószenekar és főzőverseny várta a tómalmi játszótéren a szezonnyitó juniálisra érkezőket szombaton. Évről évre népszerűbb a program, amelyet minden évben megrendez a Sopronkőhida–Tómalom–Jánostelep Településrészi Önkormányzat, ingyenes gyermekprogramokkal, játszóházzal, büfével, zenével.


A főzőversenyre idén is tizenöt csapat nevezett, ez a tizedik alkalom, hogy a baráti, munkahelyi közösségek összemérik tudásukat, ki tud finomabb bográcsételt készíteni. A pörkölteket szakmai zsűri és a nagyközönség is tesztelte. A zsűrit Hegedüs István és Gálos István mesterszakácsok, valamint Fodor Tamás polgármester és Simon István alpolgármester, a részönkormányzat elnöke alkották.


A versenyben idén Zsoltiék csapata lett az első, övék volt a legharmonikusabb ízhatású és egyben legautentikusabb pörkölt. A Média csapata is remekül teljesített, a második legízletesebb bográcsételt tették a zsűri elé, a Lelkes ötvenesek pedig a harmadik helyet szerezték meg.

Fakanál és jó hangulat Sopronban - fotók: B.I.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!