2018.06.16. 09:00
Törvény büntetné az illegális hulladéklerakókat
A közeljövőben az eddiginél is erőteljesebb fellépésre számíthatnak a hazai illegális szemétlerakók. Nyugaton már képesek voltak a jelenség felszámolására - hangzott el a Sopronban rendezett szakmai fórumon.
– Az illegális hulladéklerakás jogosan borzolja országos szinten is a kedélyeket. Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy hathatós megoldásra van szükség. Úgy gondolom, hogy a jelenség megszüntetését – meg- előzését – legjobban a törvény ereje segítené elő a mostani rendeletek helyett – nyilatkozta a Kisalföldnek Kosztka László, a Magyar Közszolgáltatók Egyesülete Hulladékgazdálkodási Tagozat vezetője a testület soproni fórumán. – Londonban például a szelektív hulladéklerakóknál ki van írva, hogy nyolcszáz fontig (mintegy háromszázezer forintig) terjedő bírságot szabnak ki azokra, akik nem a megfelelő gyűjtőbe helyezik a hulladékot és más nyugati országokban is kényesek a köztisztaságra, a rendre.
Amíg nem sújtjuk komoly büntetéssel az arra rászolgálókat, addig egy tapodtat sem tudunk előrelépni - Kosztka László
– Úgy véljük, idehaza, amíg elnézőek vagyunk, nem sújtjuk komoly büntetéssel az arra rászolgálókat, addig egy tapodtat sem tudunk előrelépni. A közeljövőben nálunk is szigorú törvényi szabályozás várható, s dinamikusabb fellépésre számíthatnak az illegális hulladéklerakók – folytatta Kosztka László. – A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatóját, Weingartner Balázst nevezték ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért, így a hulladékgazdálkodásért is felelős államtitkárává. E témában már közölte velünk: várja javaslatainkat, hogy szakmai alapokon nyugvó, alulról jövő kezdeményezés oldja meg az évek óta égető kérdést.
A soproni fórumra az ország minden részéből több mint kilencvenen érkeztek. A tanácskozáson elhangzott, országos szinten egységesíteni kellene a hulladékgazdálkodással kapcsolatos elvárásokat, teendőket. Megfogalmazódott, hogy a hulladékszállítás zökkenőmentes finanszírozását a díjak adóként való beszedése garantálná a legjobban.