Hagyományőrzés határon innen és túl

2022.01.25. 16:05

A Kapuvári Hajdúk és Gartai Muskétásoknak szépen gyűlnek a programjaik a rendezvénynaptárban

Szomorú, kilátástalan év után 2021-ben visszatért az élet a hagyományőrzésbe is, ami várhatóan idén tovább élénkül.

Kustor Réka

– Csapatunk tagjai húsz esetben tettek eleget felkérésnek, vettek részt fesztiválokon vagy tartottak bemutatót. Nemcsak hazai, nemzetközi rendezvényen is részt vettünk Pozsonyban – kezdte Áder Attila, a Kapu Vára Hagyományőrzők Egyesületének elnöke. 

 

Az idei évi első programjuk Salföldön lesz, a február 5-i Balassi Bálint-emléknapon. 

 

– Ezt követi február végén a Kapuvári Böllérmáj Fesztivál, amelyet mi nyitunk meg díszlövéssel. A főzőversenyen is részt veszünk, hagyományőrző étellel készülünk – emelte ki Áder Attila. 

 

Az év fénypontja az egyesület számára minden bizonnyal a Kapu Vára Fesztivál lesz, ennek dátumát június 24–25–26-ban határozták meg. Ezúttal is nagyszabású rendezvényre készülnek, immár hatodik alkalommal. 

 

– Az egyesületben tizenheten vagyunk, de a csapat gyakran kiegészül a Hanyi Íjászokkal, akik segítenek bennünket, ha katonát kell állítani. Legyen akár fiatal, akár középkorú, várjuk azok jelentkezését, akik érdeklődnek a harci mesterségek iránt, és mindamellett szeretnének egy jó közösségnek is a tagjai lenni. Köszönjük támogatóinknak, barátainknak, hogy bátorítottak, figyeltek bennünket az elmúlt évben, reméljük, ez idén sem lesz másképp.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!