Már nem eszem forrón a parazsat

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Lázár Kati február 20-án a legendás tragika alakján keresztül beszél színházról és szerepről, töprengésekről és kételyekről. Meg önmagáról. Kripli Mari Győrbe érkezik.

Mindent Jászai Mariról

– Mit tudott Jászai Mariról, mielőtt elkezdett vele foglalkozni?

– Azt, hogy hatalmas tragika. Hogy nehéz ember. Bár ez utóbbit talán kevésbé, egészen addig, amíg elő nem vettem a könyvét. Amikor az ember fiatalon olvassa a hírességek életrajzát, átlapozza őket, közben esetleg arra gondol, hogy jól van, majd én is ilyen leszek. Vagy épp, hogy nem, mindenesetre tele van az ember álmokkal: valahogy olyan gyermetegek voltunk a főiskola után... Szóval ott feküdt a polcomon egy csomó életrajzi mű. Kimondom: nehezen fanyalodtam Jászaira, de mivel elfogyott minden olvasnivalóm, rászántam magam. És egyszerűen nem bírtam letenni! Valaki, akiről egy teret neveznek el, valaki, akiről úgy írnak, hogy közben félnek tőle, valaki, akinek leborulnak a zsenialitása előtt, szóval mindezeken túl ő egy magányos, törékeny, esendő ember volt.

Jászai Mari a születési anyakönyv szerint Kripl Maria Anna néven született. Őstehetség volt, ismereteit folyamatos tanulással mélyítette. A színháztörténet a Nemzeti Színház nagyasszonyaként, az egyik legnagyobb magyar tragikaként említi.

– Ha az ember komolyan elmélyül egy témában, folyton érintkezési pontokra bukkan a saját életével.

– Jászai sok olyat tapasztalt, ami engem is foglalkoztatott. Olyankor ver gyorsabban a szív, akkor izgat igazán egy téma, ha az bennem evidencia. Abban az életkorban kezdtem el vele foglalkozni, amikor én már rá tudtam látni a saját életemre, és ezért volt döbbenetes felfedezni, hogy sokszor hasonlóak voltak a motivációink, miközben teljesen más korban élt.

– Mi lepte meg leginkább vele kapcsolatban?

– Melyiket mondjam a sok közül? Ott van mindjárt a gyerekkora. Az anyja hiába nemesi származású, benne ott van a plebejus erő. Vagy a kishitűsége, amiről rengeteget ír. Meg az, hogyan lett az élete a színház és a szerep, hogyan mozgott százszor szívesebben a színpadon, mint a valós életben...

Jászai Mari izgalmas naplót hagyott hátra. Ezt dolgozta fel Lázár Kati a színpadon.

MTI-Fotó: Kallos Bea

Más korban éltünk

– Nem volt másik egyszemélyes előadása.

– Volt pár monológ. Epres Attilával csináljuk az Élet.történetek.hu-t, amiben egy csodálatos spinét játszhatok, aki teljesen más, mint ez a nagyasszony. Meg Schermann Mártával a Trafóban volt egy előadásunk, amiben egy csupa fájdalom cigányasszony voltam, aki körül mindenféle dolog történt közben. De más tényleg nem volt. Szeretek csapatban lenni akkor, ha... Jaj, ez nagyképűen fog most hangzani, de tudja, kevesebb az időm, fogy a türelmem, pedig sose volt túl sok. Nem szeretem azokat a kollégákat, akik csak játszani akarnak. Nem arról beszélek, akiből dől, folyik a játék, mert azt leesett állal nézem, hanem arról, aki mutatni akarja magát a színpadon. Persze máris elbizonytalanodom: hát milyen jogon mondok én bárkire bármi rosszat? Honnan tudhatom, hogy nekem van igazam, csak azért, mert nekem nem tetszik, amit csinál?

– És akkor most már a próbákon is megtartja magának a véleményét?

– Annak örülök, hogy dolgozhatok hetven után is. De jó lenne, ha az írott szövegbe valahogy idetehetne egy hatalmas kérdőjelet... Hogy mi lesz? Hogy mi jön most??? Sokszor gondolkodom ezen, és kicsit félve is mondom, amit annak idején Raksányi Gellért mondott nekem: „Már nem eszem forrón a parazsat." Én sem eszem már forrón a parazsat.

– Nehéz elhinni, hogy ennyi színpadon eltöltött, sikeres évtized után kételyekkel küzd.

– Annyira nagyon vágyom a belső semmire. Elutazni messzire, hosszú időre. Egy messzi, távoli országba, ahol a tengerparton ülök és nincs semmi más. De ezt most hagyjuk, beszéljünk a Jászairól!

– Valahogy azt érzem, hogy ez kapcsolódik hozzá is.

– Igaza van, tényleg kapcsolódik. Tőle tudom, hogy nem szabad se fitogtatni, se pazarolni, hanem hálásnak kell lenni azért, amit kaptunk. Meg segíteni azokon, akik erre szorulnak. Kívülről az látszott, hogy ő a nemzet nagy színésznője. Vett egy szép lakást, ahová vendégeket hívott. Próbált barátkozni, próbált szerelembe esni. De nem ment neki. Az előadásban a haldoklásakor beszél arról, hogy „félelemből és hiúságból" nem vált el szerelmétől. Hát micsoda egy merész vallomás!

Lázár Kati a Kripli Mari című Jászai Mari-estjének próbáján a budapesti Spinóza Házban.

MTI-Fotó: Kallos Bea

– Mit tanult még tőle?

– Nem nagyképűen, hanem őszintén mondom: azt, hogy ne bántsam magam, ha féltékeny, ha irigy voltam kolléganőkre. A naplójában néha őrjöng, mert azt hiszi, hogy nem fogják elolvasni, amit írt. Mert olykor bizony Jászai agyát is elborította a köd, nem tudott türelmes lenni. Úgy döntött, hogy ő ezt a személyt gyűlöli. Ismerem ezeket az indulatokat, azért komoly különbségek is vannak. Én például nem vagyok próbamániás, mint ő volt. Az én csodás rendezőim megdolgoztattak a próbákon és az elég volt. Jászainak éjjel-nappal csak a színpad járt az agyában. Amúgy vicces, hogy én már játszottam őt korábban. Vagyis Szomory Dezső darabjában, a Hermelinben a Jászairól mintázott Lukács Antóniát, Kaposváron Gothár Péter rendezésében. Hogy premier előtt felmegy a kedveséhez, bevásárol és felcipeli neki, majd színpadra lép, és megszűnik minden. Hát én erre képtelen lennék, bemutató előtt még beszélgetni se merek, mert félek, hogy eltereli a gondolataimat... Persze teljesen más korban élünk: akkor nem volt ciki, ha a súgó feladta a szöveget, sőt, biztonságot jelentett. De azért tényleg sok mindenben hasonlóan működünk: amikor készülök egy szerepre, „a nappali életemet egy ködön át érzékelem" én is, ahogy ő mondja. Ülök a buszon, hallom a külvilág zajait, de amíg keresgélek, köztem és a világ között egy fátyol van.

Muszáj, hogy a néző velem lélegezzen

– Sokat változott a színház az elmúlt száz évben?

– A kőszínház kevésbé. Felveszem a jelmezt, kimegyek a színpadra, ahol megmutatom, milyen szépen énekelek, hogy mennyire meghatnak a saját gondolataim, hogy hetvenévesen alig hatvanhétnek nézek ki... (Nevet.) Igen, Jászai korában ilyen volt, és sokszor még ma is ez van, és ezt rengeteg néző imádja. Nekem olyan rendezőim voltak – Székely Gábor, Horváth Jenő, Ascher Tamás, Ács János, Gothár Péter, Mo-

hácsi János, Zsámbéki Gábor, Ruszt József, Alföldi Róbert, Bagossy László, Bodó Viktor meg mások –, akik korszerűvé tettek engem. Volt erre bennem nyitottság, de mégis ők csinálták ezt velem.

Annyira nagyon vágyom a belső semmire. Elutazni messzire, hosszú időre. Egy messzi, távoli országba, ahol a tengerparton ülök és nincs semmi más.

– Milyen a korszerű Lázár Kati?

– Shakespeare mondja, hogy „tükröt tartani mintegy a természetnek": az emberi természetnek, a dolgok természetének. És az én rendezőim erre törekedtek. Jobbá tenni, változtatni akarni egy világos cél érdekében. És ebbe beleférnek a hibák, mert a tévutakat is be kell járni, ha az a feltétele a javulásnak. Nádasdy Kálmán mondta mindig a főiskolán, hogy „ne felejtsék el, mindenkinek megvan a maga vacak kis igaza". Ma ez már evidens, de akkor inkább nóvum volt.

„Annak örülök, hogy dolgozhatok hetven után is" – mondja Lázár Kati, aki Kripli Mari című előadásával Győrbe érkezik. Fotó: Zih Zsolt

– Jászai imádja elemezni önmagát és a szerepeit.

– Azokból kevés került be az előadásomba, de így van. Nagyon impulzívan ír szerepekről, helyzetekről, imádtam olvasni azokat a részeket. Megint egy tipikus eset: nagy ellenfele volt Márkus Emília, akit nem tudott elviselni. De amikor a Vígszínházból a Nemzetibe vissza akart kerülni, megnézte a Hamlet főpróbáján Márkust, és rajongott érte, még tanácsot is adott neki, amit az meg is fogadott. A következő alkalommal persze már megint őrjöngve szidta.

– Négy éve játssza a Kripli Marit. Sokat változott az előadás ez idő alatt?

– Nem megy jól, ha nem veszi a közönség. Muszáj, hogy a néző velem lélegezzen. Eleinte meglepődtem, amikor nevettek. Aztán rájöttem, hogy azok a cölöpök, amikre tudok építkezni, amikre állva el tudok jutni a következő reakcióig. A nézők imádják, amikor Jászai hülyéskedik. Amikor bagatellizál, amikor nem kell félni, hogy magasztos és nagy dolgokat mond majd. És nagyon kell arra vigyáznom, hogy ez mindig megmaradjon. Hogy úgy valljak vele, hogy azzal ne terheljek senkit, de őt sem. Én ebben az előadásban felhasználtam Jászai Marit. Felkínálta a könyve magát arra, hogy önmagamról beszéljek általa. Sokat bántom őt előadás közben, de mindig csak olyan pontokon, ahol magamat is.