Für Anikó ajánlásával - A kórboncnok is ember

Lélekbúvár kötetekkel tele a polc, de most végre itt egy kiadvány, amely az emberi test igazi titkairól szól! A Felvágós könyv szerzője, Erdős Attila anatómiai alapossággal, ugyanakkor rendkívül szórakoztatóan mutatja be a „belső embert", pontosabban amilyennek azt egy kórboncnok látja.

De Erdős Attila nemcsak az általa tapasztalt orvosi témákról ír mindenki számára érthetően, afféle „tudományos bulvár" stílusban, hanem a témához kapcsolódóan – vagy néha attól elkalandozva – hihetetlen sztorikkal is szórakoztatja a közönséget. A boncolás témája talán kissé bizarr, a könyv mégis letehetetlen. És az is biztos, hogy aki figyelmesen olvassa, annak már megvan az egyetemi anatómiavizsgán a kettes!

Ebben a könyvben egy volt kórboncnok mesél kórházi történetekről, halálról és a boncolás folyamatáról, továbbá II. Károly brit uralkodóról, a lajhár gyomráról, a francia forradalom kiszabadítottjairól, Leninről és egy fazonról, aki unalmas óráiban tartósított fejekkel beszélgetett. Emellett szó esik vese- és epekőről, valamint minden olyanról, amiről soha senki nem akart feleannyit se megtudni, mint amennyi itt olvasható"

– írja kötete bevezetőjében Erdős Attila.

A Felvágós könyvben benne van minden, amit tudni szeretnénk a boncolásról – és az is, amit eddig egyáltalán nem akartunk tudni! Kalandra fel, indul az utazás az emberi test belsejébe.

Felvágós könyv

Részlet a könyvből

Ha Jancsi beleszerelmesedett Juliskába, előbb-utóbb rajzol neki egy szívet. Ha Szása Maruszjába, szintén. Ha Jimmy imádja Jennyt, már ott is a szív a papíron. Ha Hiroshi belezúg Nanamiba, na, mit rajzol? Szívet. A szív az egyik legismertebb szimbólum, ami már önmagában is érdekes: miként alakulhatott ez így mindenhol a világon, holott a szimbólum az emberi szívhez marhára nem hasonlít. Egy kicsit sem. Egy biológus cimbora kötötte nekem az ebet a karóhoz, miszerint a krokodil szíve úgy néz ki, mint ez a szimbólum, és innen is származtatható a használata, de sajnos nem tudom neki elhinni. Kerestem krokodilszívről képeket az interneten. Néhány unikum+sör után esetleg rá tudom fogni, hogy „nemá, mintha tényleg hasonlítana, mégiscsaktud-

ezasiposlaci valamit...", de másnap reggelre elmúlik az illúzió.

A lexikonok sem tudják pontosan, honnan származtatható a szív szimbóluma, a számomra leghihetőbb magyarázat szerint egy Silphium perfoliatum nevezetű növény terméséből ered, amelyet egy minden bizonnyal valami sótlan, szentségtagadó és a romantikát megvető illető magyarul egyszerűen csak csészekórónak nevezett el. A termés tényleg pont úgy néz ki, mint a szív szimbóluma, a szerelemhez pedig úgy köthető, hogy a középkorban a magjából készült főzetet használták fogamzásgátlásra. (Kérsz egy kis csészekóróteát, Juliska? Igen? Akkor imádlak...)

Tehát a szívről, a sajátunkról. Azon szervünk egyike, amelyből csak egy van, többnyire a bal oldalon, de nem a hónalj alatt, hanem a középvonalhoz közel. A tüdő bal lebenye egy kicsit fedi, de azért jól látható. Latinul cor (ejtsd: kor), ebből származik a jól ismert „kardiológus" szavunk. A szív négy üregből áll, egy-egy pitvarból (job és bal), illetve a két kamrából (szintén jobb és bal).

(...)

Mint hatékonynak tartott terápia, korábban szóba került a vér csapolása. Sok más mellett ez a gyógyítási forma is a görögöktől ered. Mivel akkoriban nem ismerték a vérkeringést, azt tartották, hogy a betegségek oka a vér mozgásának lelassulása, ennek következtében annak megromlása. A betegség gyógymódjának a megbetegedett vér eltávolítását gondolták. Ha valakiről azt tartották, hogy a mája beteg, akkor a jobb, míg ha a lépe – ami a bal testfélben található –, akkor a bal karjából szükséges a vért csapolni. A középkorban először a szerzetesek végezték ezt a feladatot, míg III. Sándor pápa az 1100-as évek közepén meg nem tiltotta számukra. Ezt követően a borbélyok vették át a szerepet. De ne a sarki Imit tessenek elképzelni modellként, aki melíroz, dauerol és férfiember számára felfoghatatlan és érthetetlen kunsztokat művel a nők hajával, hanem egy olyan valakit, akit a közösség az egyik legbefolyásosabb és legnagyobb tudású szereplőjének tart.

Az akkori hiedelmek szerint a gonosz szellemek a hajban lakoztak, és annak levágásával lehetett tőlük megszabadulni. A mai eszünkkel ezt úgy képzelhetjük, hogyha valakiben felmerült a gyanú, hogy a hajába beköltözött a Devla, akkor fog egy ollót, levágja, és kalap-kabát, megvagyunk. Hát nem! Akkoriban ez rituális tevékenységnek számított, és nem is mert akárki ezzel foglalkozni.

A borbélyok viszont rendelkeztek a megfelelő eszközökkel – értsd éles késsel, ollóval és borotvával –, így képesek voltak a vércsapolás úri munkáját is elvégezni. A későbbiek folyamán az orvosi piócát is bevetették a feladatra, hiszen ez az állat külön bónuszként még fájdalomcsillapító anyagot is termel, mialatt a vért kiszívja.